Tizennegyedik fejezet

Nem késtem nem késtem nem késtem. Éljen. 
Őőő, ezt a fejezetet köszönöm egy személynek, akivel valószínűleg soha nem fogok találkozni, de nélküle mostanában nem indul meg a fantáziám... :D  
Viszont megint van mit mondanom. Nemrég kaptam két díjat is, és már itt pihennek a megírt fejezetek, de egyszerűen nem találok annyi blogot, ahány embernek el kéne küldenem. Szóval. Írjatok nekem hozzászólásban blogokat, hogy szerintetek kik örülnének neki, kik érdemelnék meg. Összesen 22 helyre kell díjat küldenem, úgyhogy jöhet bőven. Sajátot is írhattok, ha más nem jut eszetekbe. Tudom, hogy ez így kicsit rendhagyó, de a múltkorit is alig tudtam szétküldeni, mert sajnos nem sok blogot olvasok mostanában. Köszönöm előre is! 
Jó olvasást, várom a véleményeket, amennyiben meg akarjátok osztani velem! ;) 
Giger

Tizenharmdik fejezet

Széép jó napot/estét kívánok. 
Na hát az úgy volt, hogy... Nem fogok órákat magyarázkodni, mert amit tettem, arra nincs bocsánat, tudom. Vasárnap kellett volna hoznom ezt a részt, és most szerda van (elvileg, bár lassan semmiben sem vagyok biztos). DE! Mentségemre legyen, hogy a gép akkor merült le, mikor majdnem végeztem a fejezettel, és persze, hogy közben nem mentettem, magyarul a hatból négy és fél oldalt újra kellett írni, és közben elkezdtem a két tanítási nyelvű gimit, ahonnan első nap... Hát, finoman szólva nem vidáman jöttem haza. És akkor nagyon-nagyon finom voltam, de van az úgy, meg kell szokni. Viszont a kerülők miatt busszal leghamarabb négykor érek haza, de inkább később, és még tanulok (már első nap). Angol, angol, angol és pluszba egy kis angol... Szóval el vagyok havazva, röviden és tömören. Az, hogy hulla fáradt vagyok, mert napi másfél órát állok a buszon, egyszer rohanok, hogy le ne késsem, és sokkal korábban kelek, mint logikus lenne, mert különben nem érek be, már csak a hab a tortán. Apukám megy ki dolgozni Németországba, egyik öcsém felsős lett, a másik elsős, rohangálok papírboltba, tegnap este tízig könyveket kötöttem be, kellek a házimunkában is, mert anya nem tud mindent egyedül megoldani. Mit akarok ebből kihozni? Hogy ha mostanában kések, azt kérlek, nézzétek el nekem. Tudom, hogy sokszor olvastok ilyet, tudom, hogy akinek nincs ideje az ne álljon neki egy blognak, tudom. Én nem láttam előre, hogy ennyire sok minden szakad rám egyszerre, és ez nem mentség, én undorodom magamtól a legjobban, hogy ezt most van képem leírni, de változtatni akkor sem tudok. Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, remélem, lesz aki velem marad a blogot mindenképpen befejezem.
Azért jó olvasást! 
Giger