Hatodik fejezet

Sziasztok! 
Meghoztam a következő fejezetet, és ezzel együtt elmondanék valamit. Ezzel a fejezettel lezárult az első nagyobb egység, ami a nagy kaland kezdetéig tart. Mostantól már lesz néhány szemszögváltás, de főleg Evercassba maradunk. Megmutatja magát a világ, teljes valójában, nem egy kaland kíséretében. 
Remélem tetszettek az eddigi fejezetek, és köszönöm, hogy velem tartottatok, és azt is, ha tovább kíséritek Angelát az úton.
Jó olvasást! 
Giger

Ötödik fejezet

 Sziasztok!
Meghoztam az ötödik fejezetet is! 
Ebben a rsézben egy kicsit búcsút veszünk Kaliniatól és barátaitól, és a fönti világban történő dolgokról folyik a szó.
Remélem tetszeni fog!
Továbbra is örülök minden véleménynek és feliratkozónak! ;) Sőt! Ha lesztek 10-en a  Facebook csoportomban, akkor spoilerezek egy kicsit, szóval hajrá, csatlakozni! ;D
Jó olvasást!
Giger

Végül a lányok betudták az egész balesetet annyinak, hogy túl nagy dolog ez az egész nekem (főleg így egyszerre), és a mai napra inkább hanyagolni akarták a további kísérletezést, de én nem hagytam magam.
- Ilyen hozzáállással soha nem derül ki a rálinom! - erősködtem. - És nem vagyok se túlterhelt, se fáradt, szóval folytassuk.
A három lány egymásra nézett, aztán Kala alig láthatóan vállat vont, mire látszólag mindenki belenyugodott, hogy folytatjuk. 
- Hát, a táltost végleg kizárhatjuk - vélekedett Cali. - Mi legyen a következő?
- Kalmár? - próbálkozott újra Kalinia, de Militis leintette.
- Az látszana a természetén. Elég őszinte fajtának néz ki.
- Na ebből most már elég! - csattant fel Kala. - Miért csinálsz úgy, mintha minden kalmár valami csaló lenne?! És miért beszélsz úgy róla, mint egy tárgyról? - tette hozzá, mire Militis kicsit elvörösödött, és szinte azonnal visszavágott.
- Hihetetlen, hogy veled már viccelni sem lehet! És nem úgy beszé.... - itt kénytelen volt elhallgatni, mert hirtelen hatalmas tűzoszlop emelkedett kettejük között, és ijedten ugrottak hátra. Cali nem messze állt tőlük, intett egyet, mire a tűz eltűnt, aztán összefonta a kezét, min aki jól végezte dolgát.
- Ez senkinek sem hiányzik. - jelentette ki, olyan nyugalommal a hangjában, mintha a tengerparton feküdne, és a hullámok halk zaját hallgatná, nem pedig tűzoszlopot gyújtott volna. Ezek után nem ejtett több szót a dologról, nyilván lezártnak tekintette a vitát.
- Mágus? Azzal még nem próbálkoztunk. - mondta végül Kala.
- Hát a tűz ott is ki van zárva. - felelte Cali. - De van még kettő, azt kipróbálhatjuk.
Militisre nézett, de az makacsul a földet bámulta, és nem volt hajlandó megszólalni. Kala mintha ezen egy kicsit felhúzta volna magát, de inkább hallgatott. Végül Cali törte meg a csendet.
Persze, kezd el duzzogni, mert az segít. - jelentette ki dühösen.A lány úgy tűnt, vissza akar vágni, de én nem voltam kíváncsi a vitájukra.
- Hagyjuk ezt mára! - vetettem fel, mire mind a hárman rám néztek.
- De az előbb pont te mondtad, hogy folytassuk - értetlenkedett Kalinia.
- Elég furcsán jár az agya, lehet, hogy mégis kalmár - szúrkálódott tovább Militis, mire Cali gyorsan kijelentette:
- Legyen, haza megyünk. Csak hagyjátok ezt abba! Így tényleg nem ér semmit, szerintem már fáradtak vagyunk. Ez azért nem olyan egyszerű. - felsóhajtott, aztán az ajtóhoz sietett. - Elkísérlek titeket. Legalábbis Angelát, mert még a végén bajba keveredik...
- Miért keveredek bajba?
- Majd azt is el fogom mondani, de... nem most. - azzal intett, hogy induljunk.

***

A tóparton most egyáltalán nem siettem. Tanulni nem kellett ma, hisz péntek volt, és amúgy sem akartam haza menni. Újabban ugyanis idegen volt minden, ami evilági, pedig egész eddig ebben éltem...

Ahogy ezen gondolkodtam, hangokat hallottam. Nem messze előttem elkanyarodott az út, és azon túl emberek voltak, mi több, olyanok, akiket ismertem. 

- ...akkor el kell menni. De nem hiszem, hogy elhívna. 

A következő pillanatban pedig felbukkant a sarkon Kristian, Tomi és Rebeca. Ez utóbbi mikor meglátott elfintorodott - pedig elvileg barátnők voltunk, de ezt már megszoktam -, Tomi látszólag megkönnyebbült, Kris pedig elmosolyodott. 

- Te mit keresel itt? - kérdezte Rebeca. Kedves hangon próbált beszélni, de ezekhez a szavakhoz érdekesen hatott. 

- Sétálok, nézelődök, ilyesmik... Miért, mire gondolsz? - mondtam a vállamat rángatva. 

- Jössz velünk? - kérdezte Tomi, de Rebeca ezt egyértelműen nem akarta. - Vagy majd megyek én veled, úgy is útban vagyok valakinek - az utolsó szót alaposan megnyomta, és a lányra sandított. Én elmosolyodtam, és oda állt mellém. 

- Nem vagy útban, csak szeretnénk kettesben lenni. Ugye megérted... 

- Értem én, csak akkor a barátoddal is közöld, hogy ne hívjon el minden egyes alkalommal, amikor úgymond "kettesben akartok lenni".

- Jól van, menjünk - Kris kézen fogta Rebecát, és elindult vele, mi pedig az ellenkező irányba. - Majd találkozunk. Sziasztok! 

- Sziasztok! 

Megvártuk, amíg eléggé eltávolodunk egymástól, aztán Tomiból kitörtek a szavak.

Akarja a fene hallgatni a hisztijét, mégis mindig elrángat az a... az a... Gyáva! - fejezte be sután. Én csak vigyorogtam mellette. 

- Kris nem gyáva. Csak még kell neki egy harmadik ember, mert nem tudja, mit kezdjen. 

Tomi legyintett. 

- Mindegy. Gyáva vagy nem, engem kihagyhatna ebből. 

- Ebben igazad van, de ezzel nem változtatsz semmin, szóval szerintem hagyd abba. 

- Micsoda érv - nevetett. 

- Ügyvédes filmet néztem este, sajnálom - mondtam, és együtt nevettünk tovább. Aztán a fiú abba hagyta, és másra terelte a szót. 

- A hétvégén sátrazni megyek a csalásommal, és hívhatok valakit... Krist most biztosan nem. - megint elvigyorodott. - Jönnél velem? Ma megyünk este, és vasárnap délelőtt jövünk haza. Jó buli lesz. 

- Hát, ha nem zavarok...

- Ha zavarnál, nem hívtalak volna. Barát nélkül unalmas. 

- Rendben - mosolyogtam. - Haza jössz velem a holmimért? 

- Persze, menjünk.  - bólintott.

Nem sokkal később már a házunkban voltunk. Anya még dolgozott, apa és az öcsém pedig elmentek vásárolni, úgyhogy nem volt otthon senki. Gyorsan összeszedtem a ruháimat, egy hálózsákot, meg minden apró dolgot, ami a sátorozás közben kellhet, aztán írtam egy gyors üzenetet anyáéknak.

Elmentem egy barátommal sátorozni, vasárnap jövünk. Telefon van nálam, minden rendben
Angela

- Ennyivel el van intézve? - csodálkozott Tomi, mikor letettem a tollat és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Mostanában igen. Amúgy is keveset vagyok itthon, nekik már semmi különös nincs az ilyenekben.
- De hát hova szoktál menni? Felteszem nem a csajokkal találkozol.
- Azt nagyjából akkor, ha befagy a pokol - feleltem, és felhúztam a cipőm. - Inkább csak sétálok, vagy elmegyek moziba, színházba, meg ilyenek. Elvagyok én egyedül. Megszoktam.
Erre nem mondott semmit, de nem is vártam. Megfogta a hálózsákom, én felvettem a hátizsákom és elindultunk hozzájuk.
Tomi szüleivel már sokszor találkoztam, és hát a bátyjával is.Mind nagyon kedvesen voltak, csak a testvére és az apukája nagyon szerették azzal szekálni, hogy én bizonyára tetszem neki, és ezt nem győztük ellenezni. Mindenesetre most is örültek nekem. Talán ők voltak az egyetlen olyan család az osztályunkban, akik mindig szívesen láttak, és nem voltak rólam rossz véleménnyel. Néhány éve még arra is megkértek, hogy tegezzem őket, ami elsőnek furcsa volt, de mostanra megszoktam.
Már lemenőben volt a nap, amikor kiértünk a falutól egy órányira lévő mezőre, ami a családok kedvelt helye volt, ha sátorozni, sütögetni vagy épp kirándulni támadt kedvük (mert egy nagyobb erdő is volt mellette).
Összesen három sátrat állítottunk fel, mindegyik két személyes volt. Tomi szülei aludtak egyben, mellettük a következőben a fiú bátyja, utána pedig egy nagyobb távolság után - talán véletlen, talán szándékosan - mi ketten. Mire megágyaztunk és mindent megoldottunk, addigra besötétedett, úgyhogy elkezdtünk tüzet rakni a vacsorához. Mindenki elment az erdő szélére gallyakat gyűjteni.
- Jó olyannal jönni, aki tudja milyen is ez - mondta Tomi gyűjtögetés közben. - A fiúk sohasem tudják, mit és hogyan.
- Pedig falusiak vagyunk, vagy mi a szösz.
- Az nem jelent semmit - legyintett a szabadon lévő kezével. - Egyedül Kris ért hozzá valamennyit, de ő meg folyton Rebecaval van. Nem is értem... Miért van vele annyit? Nekem mindig panaszkodik, hogy Rebeca így hisztis, meg úgy túl komor...
- De ha mindig csak róla beszélsz, akkor most is elrontja a kedved. Érdemel ennyit? - kérdeztem, és közben halványan mosolyogtam, de nem néztem rá. Tomi nem felelt, inkább babrálni kezdett a kezében lévő fa darabokkal. Aztán vissza is fordultunk, mert többet úgy sem tudtunk volna egyszerre elvinni.
- Amúgy megy egy jó film a moziba, nézhetnénk azt is - szólalt meg hirtelen, mikor már félúton voltunk a sátrak felé. Az osztály minden évben egyszer elment moziba, ez amolyan hagyomány volt nálunk. Túlnyomó többségben olyanokat néztünk, amit a lányok akartak, de azok nem nagyon nyerték el a tetszésünket.
- Úgysem azt nézzük, amit mi akarunk. Sőt! Ha én mondom, messze elkerülik.
- Olyan negatív vagy...
- Na, vajon miért? Különben is, amiket én nézek, azt nálunk mindenki utálja, vagy csak azt mondja.
- Miért, miket nézel?
- Gyűrűk Urát, Harry Pottert, Marvel filmeket - nevettem, és most már rá néztem.
- Azért van egy kis átfedés. Marvel filmeket? - ő is elvigyorodott, és megálltunk egy kicsit. - Nem túl "nőies", hogy így mondjam.
- Miért, amúgy az vagyok? - mosolyogtam, aztán egy perces csend után újra elindultunk.
- Az vagy - szólalt meg Tomi -, csak máshogy. Ha negem kérdezel, sokkal... Jobban.
Értelme annak, amit mondott, a szó szoros értelmében nem nagyon volt, de én tudtam, mit akar vele mondani, és végtelenül jól esett. Hirtelen úgy éreztem, el kell mondanom mindent, amit Evercassról tudok - kezdve azzal, hogy létezik, és nem vagyunk egyedül a Földön -, de valahogy mégsem tehettem. Pedig olyan jó lett volna megosztani valakivel minden titkomat...
Közben vissza értünk a többiekhez, ahol már fellobbantak a tűz első lángjai. Még jó ideig eltartott, mire sütésre alkalmas parázs lett belőle. Utána már jóformán csak enni is alig volt energiánk, és vacsora után mindenki el is vonult a saját sátrába.
Én is bekucorodtam a hálózsákomba, az oldalamra fordultam, és a vásznon át halványan derengő tűz maradványokra függesztettem a tekintetem. Eddig alig bírtam fent maradni, de most meg kiment a szememből az álom. Körülbelül egy órán keresztül csak gondolkodtam, javarészt értelmetlen dolgokon, de ez nálam mindennapos volt. Soha sem tudtam azonnal elaludni, gyakran órákig tartott.
Hirtelen azt hallottam, hogy valaki kihúzza a sátor cipzárát, és a következő pillanatban hűvös szellő csapja meg az arcomat.
- Mi a...?
- Gyere! - hallottam Tomi suttogását.
- Mégis miért...?
- Csak gyere!
Valami nagy dolgot cipelt a hóna alatt. Kikecmeregtünk a sátorból, behúztuk a cipzárt, aztán megfogta a csuklóm, és húzni kezdett maga után. Én inkább nem kérdeztem semmit.
Szinte futva haladtunk végig a nedves füvön. Elhaladtunk az erdő egy része mellett, és végül a közelben lévő, nem túl nagy tó partján kötöttünk ki. A fiú elengedett, és leterítette azt a valamit amit a kezében fogott. Egy matrac volt, beletekerve egy pumpa. Együtt ugráltunk rajta, ahogy az szokás, és a fáradságos munka végén készen is volt a kétszemélyes matrac.
- Igen, és most? - kérdeztem, mert hogy eddig tényleg meg se szólaltam, ahogy kérte.
- Segíts még egy kicsit. Toljuk! - beálltunk mögé, és a víz felé kezdtük tolni, közben pedig felfogtam, hogy mire készül.
- Biztonságos ez? - már épp hogy csak fogtuk, és teljes egészében a vízen volt. Tomi rámászott, megkapaszkodott egy sziklában a parton, és felém nyújtotta a kezét.
- Annak aki jó, igen - nevezett, és intett a kezével, hogy menjek már. Én bele kapaszkodtam, és ő felhúzott, közben elengedte a partot, és már úsztunk is a csillagos ég alatt. Ismét perceken át tartó csend következett. Tomi csak viccelt, de én akkor is az utolsó mondatán gondolkodtam, és ahogy ránéztem, tudtam, hogy ő ezt észrevette rajtam.
- Jó vagy Angi - mondta. Én most nem tudtam rá nézni.
- Hogy lennék jó - suttogtam kissé remegő hangon -, ha mindenki kerül... Akkor jó, ha én nem vagyok a közelben...Tudom.
- De nekem, és a fiúknak jó. A többiekkel meg ne foglalkozz. Nem érdemelnek annyit.
Átkarolta a vállam, nekem pedig kicsordult a könnyem. Ő tart valamire - csak erre tudtam gondolni. És hányszor tett velem ilyet egy barátnő? Egyszer sem. Sokadjára bizonyította, a fiú-lány barátság sokszor mindennél erősebb.