Megbetegedtem a héten, nem tudtam kikelni az ágyból, de vasárnap már nem voltam olyan rosszul, meg hát a fejezet már régen kész volt - tehát eddig minden oké. Vasárnap bekapcsolom a laptopot - a Windows összeomlott. A vége az újratelepítés lett, szerdán kaptam vissza, ééés azt hiszem mondanom sem kell, hogy minden elveszett. Szóval azóta újra kellett írnom, meg még nem is gyógyultam meg teljesen, de azért összeszedtem magam, és megírtam újra. Nézzétek el nekem, hogy ez most kicsit rövidebb a szokottnál, azért remélem tetszeni fog, és a végére már nem is akartok kicsinálni :D
Jó olvasást!!!
Giger
– Egyszerűen nem hiszem el!
– Attól még ez van, és jobb, ha már most elfogadod, és
továbblépünk. Különben is, szerintem pont te vagy az, akinek megfordult a
fejében, hogy ez is megeshet.
– Nekem aztán semmi ilyesmi nem forgott a fejemben, még csak
át sem rohant rajta.
– Nekem teljesen mindegy, mi van a fejeddel, maradj már
csendben egy kicsit!
Ha nem Kala mondja, hanem akárki más a Földön, akkor Militis
nyilván nem hallgatott volna el, de az ő kedvéért kivételesen megtette –
mindenesetre rettenetesen fájt a büszkeségének, meg aztán rengeteg
mondanivalója lett volna Angela attrakciójáról. De ha már egyszer ő képes volt
csendben maradni, akkor beszélt más. Bár Cali inkább csak magának magyarázott.
– Egyértelmű, hogy miért ment el. Nem akart minket is még
jobban belerángatni ebbe, és úgy gondolta, mindenkinek jobb lesz, ha egyedül
megy. Csakhogy nem mente egyedül, mert Amora sincs itt…
– És ki mondta, hogy vele ment? – tette fel a kézenfekvő
kérdést Rebellis. – Neki nem ügye, ami itt folyik, simán lehet, hogy lelépett
és kész. Ne értsetek félre, én teljesen megértem, ha így tette.
– Na ja, mert ahogyan kinézett, pont ez a valószínűbb.
Biztos, hogy Angelával ment, tetszett neki – jelentette ki nem egyszerűséggel
Kala.
– A szerelem-doki megszólalt – morogta Militis, de inkább ezt
senki nem vette figyelembe.
– Gondolhattam volna erre, hiszen annyira… annyira…
– Hülye volt.
– Militis!
– Semmi – vágta rá, és kicsit odébb állt, belátva, hogy most
száz százalékig csendesnek kell lennie, ha nem akar nagyobb feszültséget, mint
ami eddig is volt.
– Ne hibáztasd magad Cali – csóválta a fejét Kala. – Ennyi
erővel mindenkinek előre kell látni, hogy mi lesz.
– Igen, és ezt még én sem láttam – szólt közbe Rebellis. –
Mert az igazat megvallva, szerintem nem volt neki tervben már akkor, amikor
lefeküdtünk, hogy lelép. Valószínűleg ez egy elég hirtelen ötlet volt, Amora
meg ment vele. Vagy nem, de ez most nem lényeges.
– Igenis lényeges. Akkor legalább nincs teljesen egyedül –
mondta Kala.
– Miért, attól félsz, hogy hülyeséget csinál? – kérdezte Cali.
– Nem, csak…
– Figyelj, szerintem kevesebb hülyeséget csinált egész eddig,
mint bárki közülünk. A kezdeti ügyetlenkedését láttad, de mást nem. Ha ő nem
jön, nem tudom, hogy érünk el, és végül is Rebellisnél is ő dumált ki minket.
– Több annál. Rábeszélt, hogy kezdjek valamit az életemmel –
a lány keserűen felnevetett. – Akármennyire nagy szó is ez, ha nem futunk
össze, akkor talán maradok az Udvar szolgálatában, és egész életemet azzal
töltöm, hogy behódoljak valakinek.
– Talán mind így végezzük, ha nem jön le. Ne félj Kala,
talpraesett egy darab ő.
Kala nem felelt. Akárhogy is, ő utána akart menni, bár még
ezt a témát fel sem vetették, és nem tudhatta biztosra, hogy a többiek hogyan
állnak hozzá, tartott tőle, hogy ők inkább maradnának, ha már így alakult. És
ebben nincs is semmi elítélendő, hiszen mindenkinek megvan a maga élete és
problémái. De ők akkor is együtt indultak el ezen az úton, és elég sok dolog
függött a végkifejlettől. Tehát szükség volt minden segítségre, amit csak meg
lehet szerezni, és nem az lett volna a legjobb megoldás, ha magára hagyják
Angelát, hogy kezdjen ezzel az egész helyzettel, amit akar, aztán majd egyszer
talán még látják egymást.
– Szóval akkor hogyan tovább? – tette fel végül a kérdést. –
Rebellis, tudsz mondani valamit?
– Nem igazán – csóválta a fejét. – Csak azt tudom, hogy
mindenki abszolút határozatlan, és az egész jövő homályos. Ami egyet jelent:
nagyon sok dolog függ most attól, hogy mi hogy döntünk. Hogy pontosan hogyan
alakít ez a dolgokon, arról halvány lila fogalmam sincs, de épp ez benne az
izgalmas.
– Tulajdonképpen most az van, hogy helyesen kell döntenünk,
de nem tudjuk, hogy mi a helyes döntés – állapította meg Cali. – Fantasztikus
kilátások.
– Ez már csak ilyen. És én döntöttem. Felmegyek – jelentette
ki Kala, olyan hangon, ami egyértelműen jelezte, hogy nem érdekli, a többiek
mit kívánnak tenni, és mi a véleményük a döntéséről, ő akkor is felmegy, ha
összedől közben a világ.
– Én pedig megyek veled – szólt Militis. – Egyrészt, ha újra
látom, szeretném közölni vele, hogy ez nem volt szép húzás, másrészt tetszett
az a fenti világ egy kicsit, meg aztán elég unalmas lenne csak itt ülni, és
nézni ki a fejemből.
– Nagyon dilis tudsz lenni – nézett rá Kala, de azért
elmosolyodott.
– Elég nyilvánvaló, hogy nem mehettek el nélkülem – mondta
Cali. – Milyen abszurd helyzet lenne már, ha fognám magam, és itt maradnék,
amikor ti elmentek.
– Reméltem is, hogy ezt mondod – nevetett Militis. – Viszont
még Rebellis hátra van. Előadsz egy érzelmes monológot, vagy csak választasz,
hogy igen, vagy nem? Nekem mindegy, csak hogy tudjunk számolni az idővel.
– Nagyon vicces vagy, persze, hogy megyek. Azt hiszitek, csak
nektek fontos ez az ügy?
– Csodálatos, indulhatunk, minden király. Már csak az átjárót
kell megtalálnunk. Angela megtalálta, amíg aludtunk, ami olyan három óra volt,
mert utána szerencsére észrevettük, hogy senki sem őrködik, mindegy. A lényeg
az, hogy vagy neki volt hatalmas szerencséje, vagy könnyű volt megtalálni.
– Vagy ő volt ügyes.
– Ilyen opció most nincs.
– Az már túl sok lenne a büszkeségednek, tudom.
Militis elkezdett kutatni a bokrokban, a többiek pedig némi
fáziskéséssel követték a példáját. Kala először csak leült oda, ahol Angela
őrködött, amíg ők aludtak, és onnan nézelődött, hátha látszik valami, amit
felkelthette a lány érdeklődését. Mintha kényszerből cselekedne, megfogott egy
követ a földön és elhajította. Levélzörgés kíséretében landolt a bozótban. Kala
nem is gondolkodott, csak megismételte a dobást – és a negyedik kőnél pontosan
oda talált, ahova néhány órával korábban Angela. Megjelent a kékes fény, és
mindenki odagyűlt.
– Szerencse – motyogta Militis, és már ment is a holmiikért.
– Na persze. Én másnak mondanám. Kizárt, hogy véletlenül
találtam meg, azt sem tudtam, mit csinálok.
– Akkor varázslat, nem? – nevetett Militis, és már sietett is
az átjáró felé a táskákkal. – Kérdéses, hogy hol kötünk ki. Ha egy erdő
közepén, akkor aztán jól benne vagyunk, mert itt még csak eligazodtunk, de fent
csak egyszer jártam, akkor is csak egy rövid úton.
– Pedig számíthatsz ilyesmire, mert biztos, hogy nem egy
könnyen észrevehető helyen van, de nem akarlak letörni – mondta Cali, és
körbeállták a pocsolyához hasonlító jelenséget.
Kala és Militis léptek bele először. Amint a lábuk beleért a
vízszerű anyagba, mintha a feje tetejére állt volna a világ. Zuhanni kezdtek
egy olyan helyen, amit leginkább a semmi kellős közepének lehetett nevezni,
aztán tompa puffanással landoltak. Néhány másodperc elteltével Cali és Rebellis
is megérkeztek.
– Visszavonom, amit az erővel kapcsolatban mondtam, annak
jobban örültem volna.
Ez volt Militis első mondata, amikor körülnézett, és meglátta
a napraforgó-táblát. Még nem kelt fel a nap, erősen fújt a szél, és Angela és
Amora párosának nyoma sem volt. Tulajdonképpen már Angela otthona felé siettek,
és épp eszükbe se jutott, hogy a társaság másik fele vajon hogyan dönt.
– Elvileg, ami lent nagy távolság, az itt nem – mondta Kala,
de leginkább úgy tűnt, hogy magában beszél. – És lenti mércével nem gyakran
vannak átjárók, tehát valahol ennek a környékén kell lennie annak is, ami a
házamtól nem messze van… És az a lenti helyzetünkhöz képest… szóval… Fogalmam
sincs, hogy hol vagyunk – adta fel a küzdelmet az irányok ellen. – Van
valakinek ötlete?
– Nincs – vágta rá Militis, és látszólag találomra elindult
egy irányba.
– Hé! Hova mész…?
– Nem akarok itt nagyon okoskodni, vagy megzavarni az
elmélkedésedet, de itt eléggé le vannak törve a virágok, tehát valaki nemrég
járt itt, és ha csak fent nincsenek egy ilyen helyen ember nagyságú állatok,
amik valahogy idevarázsolták magukat, ahol állunk, és csak innen hagytak nyomot
maguk után, akkor ez egy elég egyértelmű nyom. De az is lehet, hogy tévedek.
Kala inkább meg sem szólalt, csak bemutatott egy
szemforgatást és követte Militist.
– Ilyen helyen se voltam még – jegyezte meg Rebellis.
– Csak várd ki a végét – mondta Cali. – Itt minden reggel
felkel a Nap… Folyamatosan változik az időjárás, és nem kell teljesen sötétben
élni.
– Az jó… Mondjuk, lehet, hogy én vagyok fura, de nekem
annyira nem hiányzik a Nap. Mármint nem az hiányzik legjobban – Rebellis
látszólag kicsit zavarban volt.
– Hát akkor mi? Én teljesen rosszul vagyok a fény hiányától.
Tudod, mint táltos, a tűz a legjobb társam, de az a fény nem az a fény. Egészen más a kettő. De
persze mindenkinek más fontos. Csak tudod, akikkel eddig beszéltem, mind arra
vágytak, hogy újra fent legyen a Nap az égen.
Rebellis nem felelt azonnal. Talán azon gondolkodott, hogy
egyáltalán feleljen-e a kérdésre.
– A rendszer – válaszolta végül. – Az, hogy mindenkinek
megvan a maga feladata, de közben mindenki szabad. Hogy tulajdonképpen együtt
tartjuk fent egymást a természettel. Nincs semmi mesterséges, nincs olyan, hogy
valaki valakinek ténylegesen az ura. Jó, mindig is volt uralkodó család, de mit
tett? Élt egy díszesebb helyen, aztán nagyjából ennyi.
– Amúgy mindig is érdekelt – szólt közbe Militis –, hogy
milyen ott élni? Hogy néz ki?
– A legjobb, hogy mindig kék a fény, mert a fák, amelyek alá
épült, kék levelűek, és csak kevés fényt engednek át. Az épületeink nem
díszesek, vagy ilyesmi, fából készültek, és sokszor nincs is tetejük, mert a
falevelek teljesen védenek az esőtől. És rengeteg helyen ég tűz, a szabadon,
vagy kandallókban.
– Sosem láttam kék levelű fákat – mondta Cali, akit mindig is
nagyon érdekelt a természet, táltos lévén.
– Gyönyörűek. A levelek nagyok, akkorák, mint egy nagyobb
férfi két tenyere együtt, és kicsit áttetszőek.
– Már csak
ezért megéri majd elmenni oda – jegyezte meg Militis.
– Á, az Uralkodó nem
ott él. A hely most gyakorlatilag lakatlan. Építetett magának egy épületet
kőből. Iszonyatosan idegen Evercasstól az egész. Nincs benne semmi természetes.
Kőlépcsők, kőfalak, és különösen szereti a fekete színt. Dísznek csak néhány
váza van bent, meg persze ott vannak a bútorok, de azok is feketék. Ha bemegy
az ember, kirázza a hideg, de szerintem ez a cél.
– És az uralkodó
család otthonával nem kezdett semmit?
– Nem, egyszerűen
otthagyott mindent. Azt hinné az ember, hogy tönkreteszi, ha már ő került
hatalomra, hiszen nagy politikai harc ment, és utálta a családomat. De így
igazából csak borzalmasabb az egész, mert nincs benne élet. Én néha
visszajártam, de aztán annyi dolgom volt, hogy nem maradt rá időm. Meg mióta
ment ez a nagy begyűjtés hadjárat, és a határ meghúzása, folyamatosan házon
kívül kellett lennem. De ha egyszer ennek vége, ha Angela sikerrel jár, akkor
ott fogok élni.
Rebellis hangja
megremegett, és maga elé meredt, miközben beszélt. Egyértelmű volt, hogy az
egyik legnagyobb traumát számára otthona elvesztése okozta.
– Anya szerint
betegesen ragaszkodtam ahhoz a helyhez már kiskorom óta – próbálta elfeledtetni
az előbbieket. – De kilencévesen elszakadtam tőle, szóval nem nagy időszakról
beszélhetett az életemben. A későbbiekben nem ismert.
– Hát, ez azért elég
megszokott. Vagy az uralkodó családnál nem? – kérdezte Militis, akit látszólag
nagyon érdekelt a téma.
– Nem igazán. Nálunk a
család együtt marad. De amikor komolyabbra fordult a helyzet, és a család
vesztésre állt, ők eltűntek. Csak én maradtam ott. Az erdőben sétáltam, és mire
hazamentem, ők eltűntek. Utánuk akartam menni, de akkor összefutottam az
Uralkodó egy emberével, és megtudtam, hogy elbuktunk. Így kerültem a
szolgálatába.
– Aranyos családod van
– jegyezte meg Militis. Rebellis erre nem felelt, és onnantól némán haladtak
tovább.
Nagyon nagyon szuper lett! Csak így tovább!
VálaszTörlésJobbulást, gyógyulj meg hamar! :)
Katniss
Köszönöm :)) És igyekszem vele, már egészen jól haladok :D
TörlésSziia!
VálaszTörlésHú hát akkor neked most így minden összejött... Ennek ellenére nekem nagyon tetszett ez a rész is, akárcsak a többi. Jó volt, hogy megtudhattuk, mi történt a többiekkel. Kíváncsian várom a folytatást. :)
Viki^^ :*
Köszönöm :)) Örülök, hogy tetszett, reméltem, hogy nem nyúltam mellé azzal, hogy áttértem egy kicsit a többiekhez :D
TörlésSzia
VálaszTörlésJujj ismerős ez a dolog! Főleg akkor rossz, amikor másnapra ppt-t adsz elő :D Amúgy nagyon tetszik a történeted és sajnálom, hogy csak most találtam rá! De pepótolom és ment a feliratkozás :* :D
A történethez hajrá... a géphez meg sok sikert :D
Köszönöm szépen!! :)) Igen, kellemes helyzet ez :D Örülök, hogy rátaláltál, és köszi :))
Törlés