2015. október 23., péntek

Tizenhatodik fejezet

Szerintem most már lassan lefejeztek a sok mentegetőzésért, de most tényleg minden ellenem volt. 
Megbetegedtem a héten, nem tudtam kikelni az ágyból, de vasárnap már nem voltam olyan rosszul, meg hát a fejezet már régen kész volt - tehát eddig minden oké. Vasárnap bekapcsolom a laptopot - a Windows összeomlott. A vége az újratelepítés lett, szerdán kaptam vissza, ééés azt hiszem mondanom sem kell, hogy minden elveszett. Szóval azóta újra kellett írnom, meg még nem is gyógyultam meg teljesen, de azért összeszedtem magam, és megírtam újra. Nézzétek el nekem, hogy ez most kicsit rövidebb a szokottnál, azért remélem tetszeni fog, és a végére már nem is akartok kicsinálni :D 
Jó olvasást!!!
Giger


2015. október 6., kedd

Közérdekű közlemény

Vagy valami olyasmi.
Mostanában egyre többet foglalkoztatott, hogy miért csinál valaki facebookon blogger profilt? Mégis mi a haszna, mennyivel ad többet, van-e egyáltalán értelme?
És rájöttem, hogy van, nem is kevés.
A hétköznapi és a blogger életem eddig is két teljesen különálló kategória volt, de mostanra olyan szinten eltávolodott egymástól, mintha két külön ember élne bennem; egy, aki iskolába jár, a barátaival van és a családjával, egy pedig aki késő este és hétvégén karikás szemmel a laptop előtt görnyed és szaporán püfföli a billentyűzetet, vagy éppen az egérrel kattog össze-vissza Photoshopban.
Ez a két ember pedig remekül van így külön egymástól. Egy ideig próbáltam összekötni a dolgokat, de aztán úgy éreztem, nincs rá szükség. Nekem így sokkal tisztább, sokkal egyszerűbb. Nincsenek kérdések, mindenki ért mindent.
Lényeg a lényeg: csináltam egy új profilt facebookon, és mostantól mindent onnan csinálok. Onnan hirdetem a fejezeteket, felrakom a szerkesztéseimet és agymenéseimet, stb. Aki úgy gondolja, nyugodtan jelöljön be, itten lennék.
Tudom, hogy ez nektek nem olyan nagy dolog, nekem viszont hatalmas lépés, ezért is szenteltem neki egy külön bejegyzést.
További szép hetet, a fejezet jövő héten vasárnap érkezik, ha addig nem dőlök ki teljesen!
Giger

2015. október 4., vasárnap

Tizenötödik fejezet

Szolgálati közlemény: ez most az én oldalamról egy merész fejezet, labilis idegállapotban vagyok, és másfél óráig egy számot hallgattam, hogy ez elkészüljön. Elolvasni csak saját felelősségre! 
Na jó, nem ilyen durva a helyzet a fejezettel kapcsolatban. A központban lévő jelenet mindenesetre már hónapokkal ezelőtt megíródott a fejemben, és egészen eddig nem tudtam eldönteni, hogy legyek-e elég merész belerakni a sztoriba. Aztán rájöttem, hogy nekem ez ide illik, és kockáztatni is kell néha. :D 
Szóval ez az egyik közölni valóm volt. A másik: még mindig nem tudom kinek küldeni a díjakat, mert igazából egy javaslatot sem kaptam. Ha valakinek az lenne a gondja, hogy nem akar mindent elolvasni, az egyik díj nem a Dorothy Blog Award... De nagyon szépen kérlek, ha tudtok, írjatok javaslatokat! 
Jó olvasást! 
Giger