Sajnálom.
Próbáltam elkerülni ezt, próbáltam még ha ritkán is, de hozni a fejezeteket, de nem megy.
Így két szünet között teljesen feltorlódtak körülöttem a tennivalók, ehhez jött a laptopom múltkori sztrájkolás, és az összes vázlat és megírt fejezet elveszítése, plusz a betegeskedés. Két tanítási nyelvű suliba járok, heti 20 angolom van, napi három-négy oldal új szót tanulok, és akkor ezek csak a szavak, és a vázlataim elvesztése miatt kezdek elakadni a történetben is. Ugyan nagyjából tudom, hogy mi lesz, de ez így most kimondottan nehéz.
Lényegében azt akartam mondani, hogy a blog szünetel. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy így alakult. Ígérem, hogy be fogom fejezni a történetet, de nem most. A téli szünetben megpróbálom majd rendezni a történetszálakat (és ezúttal triplán is elmenteni), és újult erővel belekezdeni a következő fejezetekbe.
Remélem, hogy lesz olyan, aki még ezek után is kitart mellettem, de ha nem, azt is megértem. Egy kérdésem lenne azokhoz, akik ezt elolvasták: bezárjam a blogot, amíg nem tudok tovább haladni? Ezt most nem azért vetem fel, hogy sajnáltassam magam. Csak feleslegesnek tartom, amíg nem frissül. Nyilván amint jönnének a további részek, újra kinyitnám.
Szóval, mi legyen?
Nagyon örülnék, ha lennének vélemények hozzászólásban. Köszönöm előre is, és a kitartást is. <3
Giger
2015. november 15., vasárnap
2015. október 23., péntek
Tizenhatodik fejezet
Szerintem most már lassan lefejeztek a sok mentegetőzésért, de most tényleg minden ellenem volt.
Megbetegedtem a héten, nem tudtam kikelni az ágyból, de vasárnap már nem voltam olyan rosszul, meg hát a fejezet már régen kész volt - tehát eddig minden oké. Vasárnap bekapcsolom a laptopot - a Windows összeomlott. A vége az újratelepítés lett, szerdán kaptam vissza, ééés azt hiszem mondanom sem kell, hogy minden elveszett. Szóval azóta újra kellett írnom, meg még nem is gyógyultam meg teljesen, de azért összeszedtem magam, és megírtam újra. Nézzétek el nekem, hogy ez most kicsit rövidebb a szokottnál, azért remélem tetszeni fog, és a végére már nem is akartok kicsinálni :D
Jó olvasást!!!
Giger
Megbetegedtem a héten, nem tudtam kikelni az ágyból, de vasárnap már nem voltam olyan rosszul, meg hát a fejezet már régen kész volt - tehát eddig minden oké. Vasárnap bekapcsolom a laptopot - a Windows összeomlott. A vége az újratelepítés lett, szerdán kaptam vissza, ééés azt hiszem mondanom sem kell, hogy minden elveszett. Szóval azóta újra kellett írnom, meg még nem is gyógyultam meg teljesen, de azért összeszedtem magam, és megírtam újra. Nézzétek el nekem, hogy ez most kicsit rövidebb a szokottnál, azért remélem tetszeni fog, és a végére már nem is akartok kicsinálni :D
Jó olvasást!!!
Giger
2015. október 6., kedd
Közérdekű közlemény
Vagy valami olyasmi.
Mostanában egyre többet foglalkoztatott, hogy miért csinál valaki facebookon blogger profilt? Mégis mi a haszna, mennyivel ad többet, van-e egyáltalán értelme?
És rájöttem, hogy van, nem is kevés.
A hétköznapi és a blogger életem eddig is két teljesen különálló kategória volt, de mostanra olyan szinten eltávolodott egymástól, mintha két külön ember élne bennem; egy, aki iskolába jár, a barátaival van és a családjával, egy pedig aki késő este és hétvégén karikás szemmel a laptop előtt görnyed és szaporán püfföli a billentyűzetet, vagy éppen az egérrel kattog össze-vissza Photoshopban.
Ez a két ember pedig remekül van így külön egymástól. Egy ideig próbáltam összekötni a dolgokat, de aztán úgy éreztem, nincs rá szükség. Nekem így sokkal tisztább, sokkal egyszerűbb. Nincsenek kérdések, mindenki ért mindent.
Lényeg a lényeg: csináltam egy új profilt facebookon, és mostantól mindent onnan csinálok. Onnan hirdetem a fejezeteket, felrakom a szerkesztéseimet és agymenéseimet, stb. Aki úgy gondolja, nyugodtan jelöljön be, itten lennék.
Tudom, hogy ez nektek nem olyan nagy dolog, nekem viszont hatalmas lépés, ezért is szenteltem neki egy külön bejegyzést.
További szép hetet, a fejezet jövő héten vasárnap érkezik, ha addig nem dőlök ki teljesen!
Giger
Mostanában egyre többet foglalkoztatott, hogy miért csinál valaki facebookon blogger profilt? Mégis mi a haszna, mennyivel ad többet, van-e egyáltalán értelme?
És rájöttem, hogy van, nem is kevés.
A hétköznapi és a blogger életem eddig is két teljesen különálló kategória volt, de mostanra olyan szinten eltávolodott egymástól, mintha két külön ember élne bennem; egy, aki iskolába jár, a barátaival van és a családjával, egy pedig aki késő este és hétvégén karikás szemmel a laptop előtt görnyed és szaporán püfföli a billentyűzetet, vagy éppen az egérrel kattog össze-vissza Photoshopban.
Ez a két ember pedig remekül van így külön egymástól. Egy ideig próbáltam összekötni a dolgokat, de aztán úgy éreztem, nincs rá szükség. Nekem így sokkal tisztább, sokkal egyszerűbb. Nincsenek kérdések, mindenki ért mindent.
Lényeg a lényeg: csináltam egy új profilt facebookon, és mostantól mindent onnan csinálok. Onnan hirdetem a fejezeteket, felrakom a szerkesztéseimet és agymenéseimet, stb. Aki úgy gondolja, nyugodtan jelöljön be, itten lennék.
Tudom, hogy ez nektek nem olyan nagy dolog, nekem viszont hatalmas lépés, ezért is szenteltem neki egy külön bejegyzést.
További szép hetet, a fejezet jövő héten vasárnap érkezik, ha addig nem dőlök ki teljesen!
Giger
2015. október 4., vasárnap
Tizenötödik fejezet
Szolgálati közlemény: ez most az én oldalamról egy merész fejezet, labilis idegállapotban vagyok, és másfél óráig egy számot hallgattam, hogy ez elkészüljön. Elolvasni csak saját felelősségre!
Na jó, nem ilyen durva a helyzet a fejezettel kapcsolatban. A központban lévő jelenet mindenesetre már hónapokkal ezelőtt megíródott a fejemben, és egészen eddig nem tudtam eldönteni, hogy legyek-e elég merész belerakni a sztoriba. Aztán rájöttem, hogy nekem ez ide illik, és kockáztatni is kell néha. :D
Szóval ez az egyik közölni valóm volt. A másik: még mindig nem tudom kinek küldeni a díjakat, mert igazából egy javaslatot sem kaptam. Ha valakinek az lenne a gondja, hogy nem akar mindent elolvasni, az egyik díj nem a Dorothy Blog Award... De nagyon szépen kérlek, ha tudtok, írjatok javaslatokat!
Jó olvasást!
Giger
2015. szeptember 13., vasárnap
Tizennegyedik fejezet
Nem késtem nem késtem nem késtem. Éljen.
Őőő, ezt a fejezetet köszönöm egy személynek, akivel valószínűleg soha nem fogok találkozni, de nélküle mostanában nem indul meg a fantáziám... :D
Viszont megint van mit mondanom. Nemrég kaptam két díjat is, és már itt pihennek a megírt fejezetek, de egyszerűen nem találok annyi blogot, ahány embernek el kéne küldenem. Szóval. Írjatok nekem hozzászólásban blogokat, hogy szerintetek kik örülnének neki, kik érdemelnék meg. Összesen 22 helyre kell díjat küldenem, úgyhogy jöhet bőven. Sajátot is írhattok, ha más nem jut eszetekbe. Tudom, hogy ez így kicsit rendhagyó, de a múltkorit is alig tudtam szétküldeni, mert sajnos nem sok blogot olvasok mostanában. Köszönöm előre is!
Jó olvasást, várom a véleményeket, amennyiben meg akarjátok osztani velem! ;)
Giger
Őőő, ezt a fejezetet köszönöm egy személynek, akivel valószínűleg soha nem fogok találkozni, de nélküle mostanában nem indul meg a fantáziám... :D
Viszont megint van mit mondanom. Nemrég kaptam két díjat is, és már itt pihennek a megírt fejezetek, de egyszerűen nem találok annyi blogot, ahány embernek el kéne küldenem. Szóval. Írjatok nekem hozzászólásban blogokat, hogy szerintetek kik örülnének neki, kik érdemelnék meg. Összesen 22 helyre kell díjat küldenem, úgyhogy jöhet bőven. Sajátot is írhattok, ha más nem jut eszetekbe. Tudom, hogy ez így kicsit rendhagyó, de a múltkorit is alig tudtam szétküldeni, mert sajnos nem sok blogot olvasok mostanában. Köszönöm előre is!
Jó olvasást, várom a véleményeket, amennyiben meg akarjátok osztani velem! ;)
Giger
2015. szeptember 2., szerda
Tizenharmdik fejezet
Széép jó napot/estét kívánok.
Na hát az úgy volt, hogy... Nem fogok órákat magyarázkodni, mert amit tettem, arra nincs bocsánat, tudom. Vasárnap kellett volna hoznom ezt a részt, és most szerda van (elvileg, bár lassan semmiben sem vagyok biztos). DE! Mentségemre legyen, hogy a gép akkor merült le, mikor majdnem végeztem a fejezettel, és persze, hogy közben nem mentettem, magyarul a hatból négy és fél oldalt újra kellett írni, és közben elkezdtem a két tanítási nyelvű gimit, ahonnan első nap... Hát, finoman szólva nem vidáman jöttem haza. És akkor nagyon-nagyon finom voltam, de van az úgy, meg kell szokni. Viszont a kerülők miatt busszal leghamarabb négykor érek haza, de inkább később, és még tanulok (már első nap). Angol, angol, angol és pluszba egy kis angol... Szóval el vagyok havazva, röviden és tömören. Az, hogy hulla fáradt vagyok, mert napi másfél órát állok a buszon, egyszer rohanok, hogy le ne késsem, és sokkal korábban kelek, mint logikus lenne, mert különben nem érek be, már csak a hab a tortán. Apukám megy ki dolgozni Németországba, egyik öcsém felsős lett, a másik elsős, rohangálok papírboltba, tegnap este tízig könyveket kötöttem be, kellek a házimunkában is, mert anya nem tud mindent egyedül megoldani. Mit akarok ebből kihozni? Hogy ha mostanában kések, azt kérlek, nézzétek el nekem. Tudom, hogy sokszor olvastok ilyet, tudom, hogy akinek nincs ideje az ne álljon neki egy blognak, tudom. Én nem láttam előre, hogy ennyire sok minden szakad rám egyszerre, és ez nem mentség, én undorodom magamtól a legjobban, hogy ezt most van képem leírni, de változtatni akkor sem tudok. Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, remélem, lesz aki velem marad a blogot mindenképpen befejezem.
Azért jó olvasást!
Giger
Na hát az úgy volt, hogy... Nem fogok órákat magyarázkodni, mert amit tettem, arra nincs bocsánat, tudom. Vasárnap kellett volna hoznom ezt a részt, és most szerda van (elvileg, bár lassan semmiben sem vagyok biztos). DE! Mentségemre legyen, hogy a gép akkor merült le, mikor majdnem végeztem a fejezettel, és persze, hogy közben nem mentettem, magyarul a hatból négy és fél oldalt újra kellett írni, és közben elkezdtem a két tanítási nyelvű gimit, ahonnan első nap... Hát, finoman szólva nem vidáman jöttem haza. És akkor nagyon-nagyon finom voltam, de van az úgy, meg kell szokni. Viszont a kerülők miatt busszal leghamarabb négykor érek haza, de inkább később, és még tanulok (már első nap). Angol, angol, angol és pluszba egy kis angol... Szóval el vagyok havazva, röviden és tömören. Az, hogy hulla fáradt vagyok, mert napi másfél órát állok a buszon, egyszer rohanok, hogy le ne késsem, és sokkal korábban kelek, mint logikus lenne, mert különben nem érek be, már csak a hab a tortán. Apukám megy ki dolgozni Németországba, egyik öcsém felsős lett, a másik elsős, rohangálok papírboltba, tegnap este tízig könyveket kötöttem be, kellek a házimunkában is, mert anya nem tud mindent egyedül megoldani. Mit akarok ebből kihozni? Hogy ha mostanában kések, azt kérlek, nézzétek el nekem. Tudom, hogy sokszor olvastok ilyet, tudom, hogy akinek nincs ideje az ne álljon neki egy blognak, tudom. Én nem láttam előre, hogy ennyire sok minden szakad rám egyszerre, és ez nem mentség, én undorodom magamtól a legjobban, hogy ezt most van képem leírni, de változtatni akkor sem tudok. Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, remélem, lesz aki velem marad a blogot mindenképpen befejezem.
Azért jó olvasást!
Giger
2015. augusztus 17., hétfő
Tizenkettedik fejezet
Lényeges fejezet, késtem egy napot, és nagyon megszenvedtem vele, de
megérte. :D Mindenesetre soha többet nem csinálok olyat, hogy az ígért
határidő előtt három nappal állok neki írni, mert képtelen vagyok
normálisan fogalmazni és normálisan vezetni a történetet. Az addig oké,
hogy van vázlat, amihez tartom magam, de abban nincs minden leírva,
ráadásul most azt is nekiálltam átírni, szóval volt itt minden. Minimum
háromszor kitöröltem az egész fejezetet, és lassan meghal a
billentyűzetem, annyit kapott az elmúlt pár napban. Lényeg a lényeg: itt
az új rész!
De itt még nem fejeztem be, még kicsit bírnotok kell a hülyeségeimet. Végre megírtam a kérdezz-felelek-et, ezt itt meg is nézhetitek.
Pluszba lett egy társblogom is. A tulaj nagyon jól fogalmaz, és egy
különleges sztoriba kezdett bele, mellesleg jó barátom, én vagyok a
bétája, csinálunk együtt ezer dolgot, szóval nagyon hálás lennék, ha
benéznétek, nemsokára hozza az első részt. Oldalt a modulok között
megtaláljátok. Azt hiszem ennyi, nem dumálok tovább, jó olvasást!
Nagyon-nagyon-nagyon örülnék a véleményeteknek és minden egyébnek! :*
Giger
Kérdezz - felelek
Na, ez is meglett. Tényleg sajnálom, hogy ennyit késtem vele...
A válaszaitok nekem nagyon tetszettek, a kérdéseitek pedig hihetetlenek. Némelyikre kimondottan nehéz válaszolni. Na de akkor lássuk!
A válaszaitok nekem nagyon tetszettek, a kérdéseitek pedig hihetetlenek. Némelyikre kimondottan nehéz válaszolni. Na de akkor lássuk!
2015. augusztus 2., vasárnap
Tizenegyedik fejezet
Nos, több dolgot is mondanék. Egyrészt tényleg sajnálom, hogy még mindig nem hoztam a kérdezz-felelek-et, de egyszerűen mindig kimarad. Remélhetőleg a héten már sikerül elkészülnöm vele, legalábbis szándékomban áll végre megcsinálni... Másrészt mint látjátok, megint új a design (ha nem látjátok, mert telefonról vagytok, itten lesz egy kép), a hatszáztizenkettedik alkalommal is, de most már tényleg szándékomban áll ennél maradni, mert rengeteget dolgoztam vele, főleg a fejléccel, pluszba azt hiszem, még nem álltam rá készen, hogy egy kész sablonnal elkezdjek variálni, de hát egyszer mindent el kell kezdeni, meglehet nem most kellett volna, mert már majdnem nem is lettem kész, és az új résszel késni meg nem igazán akartam. Na de végül is minden összejött, és ez a lényeg (pluszba a családban egy elszakadt ínszalag, egy kificamodott boka és nekem egy meghúzott váll :D ) Lényeg a lényeg: Jó olvasást!
Giger
Giger
2015. július 19., vasárnap
Tizedik fejezet
Igen, egy héttel korábban. Mivel jövő héten hétvégén nem tudom, mennyire leszek gépközelbe, és egyébként is előredolgoztam megint két fejezettel, most hoztam ezt. Remélem tetszeni fog, főleg, hogy nem egy dolog derül ki, köztük egy nagyon fontos. :)
Várlak titeket a Facebook csoportban!
Jó olvasást!
Giger
Várlak titeket a Facebook csoportban!
Jó olvasást!
Giger
2015. július 15., szerda
Díj #1
Köszönöm szépen a díjat Jobb Ildikónak!
Szabályok:
 |
| Dorothy Blog Award |
- Köszönt meg a díjat és tedd ki, hogy kitől kaptad
- Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad
- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad (nem írhatod ugyanazokat, amit ő már leírt)
- 12 dolog a saját blogodról
- Válaszolj a 12 kérdésre
- Kommentálj annak a blogjára, akitől kaptad a díjat, hiszen mindenkinek
jól esik egy két szó, visszajelzés, építő jellegű kritika.
- Cseréljetek linket egymással
- Legalább 12 embernek küld tovább
- Ha bele mész ebbe a kis "díjrendszerbe, kérlek, hogy a kép linkje
vezessen oda, ahova az enyém, hogy mindenki tudja, miről is szól ez!
12 dolog Ildi blogjáról:
1. A díj miatt olvastam el, eddig nem is láttam
2. Nagyon örülök, hogy rátaláltam
3. Az elején, mikor még csak az első fejezetet olvastam, nem nagyon ragadott meg
4. Később kellemesen csalódtam
5. Nagyon megszerettem Aliciát
6. Találtam benne figyelmetlenségi hibákat, de nem sokat
7. Tetszik a design, mert tükrözi a történetet, de a fejléc nekem egy kicsit olyan, mintha össze lenne nyomva :/
8. Nathaniel valamiért nem szimpatikus. Valahogy szinte az összes szereplő elmegy, de őt valamiért képtelen vagyok megkedvelni, vagy egyáltalán a "nem akarom megölni" kategóriába rakni :D
9. Nagyon érdekel a történet vége
10. Tudom, hogy hülyeség, de egy egészen picit az én főszereplőmre ismertem a tiédben, és ez nagyon tetszik
11. Még mindig le vagyok ragadva Aliciánál, annyira megtetszett a karaktere :D
12. Rendszeres olvasód leszek!
12 kérdés az írótól:
- Ki a kedvenced és miért? Alicia. Szerintem a válaszaimból egyértelmű :D Tudok vele azonosulni, és ez nálam elég.
- Mit gondolsz a két főszereplőmről? Alicia szimpatikus, Nathanielért nem vagyok oda.
- Szerinted mit érez Isaac Alicia iránt és ha igen, akkor azt be is vallaná neki? - Érez valamit, de szerintem nem vallané be, és nem is annyira erős érzelem.
- Ki az, aki a legnagyobb hatással volt/van rád? Alicia :D
- Szerinted Sean áruló lesz vagy nem? Erre hadd ne válaszoljak. Ilyen helyzetben soha nem tudok dönteni.
- Louis és Josh "tanítói" Aliciának, de vajon mellette állnak? Szerintem igen, de elég naiv vagyok...
- Alicia és Nathaniel már a kezdetek óta ki nem állhatják egymást. Szerinted ez változni fog valaha?- Szinte biztos vagyok benne.
- Lassan elérkezünk a kedvenc jelenetemhez, szerinted milyen lesz? Romantikus vagy gyilkolászós, hazudós? Az előbbi jobban hangzik, az utóbbitól jobban félek, de sajnos van rá esély, szerintem.
- Milyen véget képzelsz el a történetnek? Valami jót, de lehet, hogy csak azért, mert szeretem a Happy Endet. El tudom képzelni, hogy minden rendbe jön.
- Milyennek tartod a történetet? Egyedinek.
- Elcsépelt a történet, (vámpírok és társai), vagy van még benne kraft? Egyáltalán nem elcsépelt, és ha valaki ezt mondaná, ne foglalkozz vele. Egy blog simán lehet egyedi, csak legyen fantáziád.
- Mi az, ami tetszik a blogon és mi az, ami nem? Tetszik maga a sztori, a design nagy része. Ami nem tetszik, hogy jelen időben írsz.
12 dolog a blogomról:
1. Egy különös álom az alapja, ami érdekesen hangzik, de én engem nem hagyott nyugodni, annyira kerek álom volt...
2. Egyszer szeretném átdolgozni, magyarosítani, és nagyon örülnék, ha kiadnák, de tudom, hogy ez csak egy gyerekes vágy.
3. Aki a történetben Angela, az az álmomban én voltam, és a fenti élete egy kicsit tükrözi az én életemet.
4. Az egész történetben csak nagyon minimális szerelem lesz, mert ez a történet nem arról szól. Ne értsetek félre, nincs bajom a romantikus sztorikkal, csak úgy érzem, nem csak erről kéne írni.
5. Sok elvemet akarom közvetíteni a történeten keresztül, és hihetetlen öröm volt, mikor valaki egy hozzászólás formájában tudatomra adta, hogy fogja az adást.
6. Az Evercassban használt neveket nem csak úgy kitaláltam, hanem jelentésük is van.
7. Magamnak lerajzoltam a szereplőimet, és majd egy bejegyzés formájában meg is szeretném mutatni őket.
8. Amikor írom a blogot, mindig zenét hallgatok, a fejezet hangulatától függően.
9. Néha olyan szinten az általam kitalált világban élek, hogy egész nap csak írok és rajzolok. Ilyenkor szeretem kizárni a világot, egyszerűen becsukom az ajtót, és élvezem, hogy egyedül vagyok.
10. Nagyon sok szereplőt a körülöttem élőkről formáztam, pozitív és negatív karaktereket egyaránt.
11. Talán épp ezért, de a közvetlen környezetemben senki sem tud erről a blogról, és nem is akarom, hogy tudjanak.
12. Rengeteg videót és képet keresek, hogy a fejezetekben a képek és gifek stimmeljenek. Sokszor órák mennek el erre, és akkor még nem is biztos, hogy sikerrel járok.
12 kérdés a blogomról a díjazottam felé:
- Szerinted jól meg van építve a világ? (legalábbis amit eddig megmutattam belőle)
- Ki a kedvenc szereplőd, és mit szeretsz benne?
- Mi a véleményed Angeláról?
- Melyik a kedvenc fejezeted?
- Van olyan, ami nagyon taszít a történetben? Mi ez?
- Mit gondolsz, mi lesz a vége Angela és Militis konfliktusának?
- Szerinted Angela még haza fog térni, vagy már esélye sem lesz rá?
- Nemsokára kiderül, hogy mi is a főszereplő rálinja. Várod már? Szerinted mi lesz az?
- Ha csak a díj miatt olvastad a blogomat, megbántad?
- Mi az ami tetszik az egész blogban, és mi az, ami kevésbé?
- Szerinted ez egy "sablonos" történet, vagy valami egészen más?
- Az evercassi neveket ki tudod ejteni, vagy segítenem kéne?
Díjazottaim:
Diabolic Beauty - Igen, és visszaküldeném, mert kíváncsi vagyok, mit gondolsz az én blogomról, remélem elfogadod :3
2015. július 12., vasárnap
Kilencedik fejezet
Sziasztok!
Most egy kicsit hosszabb fejezetet hoztam :) Remélem tetszeni fog.
A véleményeteket továbbra is várom, a kérdezz-felelek pedig még nem most lesz, mert kevés válasz érkezett, meg igazából a kérdéseitek megválaszolása sem olyan könnyű dolog (egyébként nagyon jó kérdések) ;)
Ha valaki még válaszolni, és/vagy kérdezni szeretne, az az előző fejezetnél hozzászólásban megteheti.;)
Jó olvasást!
Giger
Most egy kicsit hosszabb fejezetet hoztam :) Remélem tetszeni fog.
A véleményeteket továbbra is várom, a kérdezz-felelek pedig még nem most lesz, mert kevés válasz érkezett, meg igazából a kérdéseitek megválaszolása sem olyan könnyű dolog (egyébként nagyon jó kérdések) ;)
Ha valaki még válaszolni, és/vagy kérdezni szeretne, az az előző fejezetnél hozzászólásban megteheti.;)
Jó olvasást!
Giger
2015. június 19., péntek
Nyolcadik fejezet
Sziasztok!
Az új részben most már visszatértünk Evercassba. Elég izgalmas rész, és a továbbiakban kiderül Angela rálinja is, amit úgy érzem, már elég sokáig titkoltam előletek. Mindenesetre most még nem ez a legfontosabb.
Sajnos eddig elég kevés véleményt kaptam, nagyon örülnék neki, ha van egy kis időtök :*
Jó olvasást, várlak titeket az Fb csoportban is! (modul sávban kint van)
Giger
Az új részben most már visszatértünk Evercassba. Elég izgalmas rész, és a továbbiakban kiderül Angela rálinja is, amit úgy érzem, már elég sokáig titkoltam előletek. Mindenesetre most még nem ez a legfontosabb.
Sajnos eddig elég kevés véleményt kaptam, nagyon örülnék neki, ha van egy kis időtök :*
Jó olvasást, várlak titeket az Fb csoportban is! (modul sávban kint van)
Giger
2015. június 5., péntek
Hetedik fejezet
Sziasztok!
Végre befejeződtek a vizsgáim, és mostantól kicsit rendszerezem a blogot.Mostantól két hetente rendszeresen lesznek a fejezetetek, nem hamarabb, mert nem tudom mindig egy hét alatt megírni, és az úgy elég össze-vissza, ha egyszer ekkor, másszor akkor rakom ki... Mint láthatjátok, sikeresen átalakítottam a designt (jó sokat játszottam vele, de úgy érzem, megérte), és most ezzel kapcsolatban is kíváncsi vagyok a véleményetekre. Amit a történetről és az új fejezetről gondoltok, azt is várom, szóval hagyjátok csak ott lent egy hozzászólás formájában, vagy írjatok e-mailt! Oldalt a modul sávban kint van a Facebook csoport, ott is szeretettel várlak benneteket.
Jó olvasást!
Giger
Végre befejeződtek a vizsgáim, és mostantól kicsit rendszerezem a blogot.Mostantól két hetente rendszeresen lesznek a fejezetetek, nem hamarabb, mert nem tudom mindig egy hét alatt megírni, és az úgy elég össze-vissza, ha egyszer ekkor, másszor akkor rakom ki... Mint láthatjátok, sikeresen átalakítottam a designt (jó sokat játszottam vele, de úgy érzem, megérte), és most ezzel kapcsolatban is kíváncsi vagyok a véleményetekre. Amit a történetről és az új fejezetről gondoltok, azt is várom, szóval hagyjátok csak ott lent egy hozzászólás formájában, vagy írjatok e-mailt! Oldalt a modul sávban kint van a Facebook csoport, ott is szeretettel várlak benneteket.
Jó olvasást!
Giger
2015. május 22., péntek
Sajnálom!
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy kedden vizsgáim kezdődnek, úgyhogy most egy ideig egészen biztosan nem hozok új részt, mert a tanulás mellett végképp nincs rá időm. Tényleg nagyon sajnálom, amint túl leszek ezen az egészen, igyekszem gyakrabban írni! :/
Giger
Az a helyzet, hogy kedden vizsgáim kezdődnek, úgyhogy most egy ideig egészen biztosan nem hozok új részt, mert a tanulás mellett végképp nincs rá időm. Tényleg nagyon sajnálom, amint túl leszek ezen az egészen, igyekszem gyakrabban írni! :/
Giger
2015. április 30., csütörtök
Hatodik fejezet
Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet, és ezzel együtt elmondanék valamit. Ezzel a fejezettel lezárult az első nagyobb egység, ami a nagy kaland kezdetéig tart. Mostantól már lesz néhány szemszögváltás, de főleg Evercassba maradunk. Megmutatja magát a világ, teljes valójában, nem egy kaland kíséretében.
Remélem tetszettek az eddigi fejezetek, és köszönöm, hogy velem tartottatok, és azt is, ha tovább kíséritek Angelát az úton.
Jó olvasást!
Giger
Meghoztam a következő fejezetet, és ezzel együtt elmondanék valamit. Ezzel a fejezettel lezárult az első nagyobb egység, ami a nagy kaland kezdetéig tart. Mostantól már lesz néhány szemszögváltás, de főleg Evercassba maradunk. Megmutatja magát a világ, teljes valójában, nem egy kaland kíséretében.
Remélem tetszettek az eddigi fejezetek, és köszönöm, hogy velem tartottatok, és azt is, ha tovább kíséritek Angelát az úton.
Jó olvasást!
Giger
2015. április 15., szerda
Ötödik fejezet
Sziasztok!
Meghoztam az ötödik fejezetet is!
Ebben a rsézben egy kicsit búcsút veszünk Kaliniatól és barátaitól, és a fönti világban történő dolgokról folyik a szó.
Remélem tetszeni fog!
Továbbra is örülök minden véleménynek és feliratkozónak! ;) Sőt! Ha lesztek 10-en a Facebook csoportomban, akkor spoilerezek egy kicsit, szóval hajrá, csatlakozni! ;D
Jó olvasást!
Giger
Végül a lányok betudták az egész balesetet annyinak, hogy túl nagy dolog ez az egész nekem (főleg így egyszerre), és a mai napra inkább hanyagolni akarták a további kísérletezést, de én nem hagytam magam.
- Ilyen hozzáállással soha nem derül ki a rálinom! - erősködtem. - És nem vagyok se túlterhelt, se fáradt, szóval folytassuk.
A három lány egymásra nézett, aztán Kala alig láthatóan vállat vont, mire látszólag mindenki belenyugodott, hogy folytatjuk.
- Hát, a táltost végleg kizárhatjuk - vélekedett Cali. - Mi legyen a következő?
- Kalmár? - próbálkozott újra Kalinia, de Militis leintette.
- Az látszana a természetén. Elég őszinte fajtának néz ki.
- Na ebből most már elég! - csattant fel Kala. - Miért csinálsz úgy, mintha minden kalmár valami csaló lenne?! És miért beszélsz úgy róla, mint egy tárgyról? - tette hozzá, mire Militis kicsit elvörösödött, és szinte azonnal visszavágott.
- Hihetetlen, hogy veled már viccelni sem lehet! És nem úgy beszé.... - itt kénytelen volt elhallgatni, mert hirtelen hatalmas tűzoszlop emelkedett kettejük között, és ijedten ugrottak hátra. Cali nem messze állt tőlük, intett egyet, mire a tűz eltűnt, aztán összefonta a kezét, min aki jól végezte dolgát.
- Ez senkinek sem hiányzik. - jelentette ki, olyan nyugalommal a hangjában, mintha a tengerparton feküdne, és a hullámok halk zaját hallgatná, nem pedig tűzoszlopot gyújtott volna. Ezek után nem ejtett több szót a dologról, nyilván lezártnak tekintette a vitát.
- Mágus? Azzal még nem próbálkoztunk. - mondta végül Kala.
- Hát a tűz ott is ki van zárva. - felelte Cali. - De van még kettő, azt kipróbálhatjuk.
Militisre nézett, de az makacsul a földet bámulta, és nem volt hajlandó megszólalni. Kala mintha ezen egy kicsit felhúzta volna magát, de inkább hallgatott. Végül Cali törte meg a csendet.
Persze, kezd el duzzogni, mert az segít. - jelentette ki dühösen.A lány úgy tűnt, vissza akar vágni, de én nem voltam kíváncsi a vitájukra.
- Hagyjuk ezt mára! - vetettem fel, mire mind a hárman rám néztek.
- De az előbb pont te mondtad, hogy folytassuk - értetlenkedett Kalinia.
- Elég furcsán jár az agya, lehet, hogy mégis kalmár - szúrkálódott tovább Militis, mire Cali gyorsan kijelentette:
- Legyen, haza megyünk. Csak hagyjátok ezt abba! Így tényleg nem ér semmit, szerintem már fáradtak vagyunk. Ez azért nem olyan egyszerű. - felsóhajtott, aztán az ajtóhoz sietett. - Elkísérlek titeket. Legalábbis Angelát, mert még a végén bajba keveredik...
- Miért keveredek bajba?
- Majd azt is el fogom mondani, de... nem most. - azzal intett, hogy induljunk.
Meghoztam az ötödik fejezetet is!
Ebben a rsézben egy kicsit búcsút veszünk Kaliniatól és barátaitól, és a fönti világban történő dolgokról folyik a szó.
Remélem tetszeni fog!
Továbbra is örülök minden véleménynek és feliratkozónak! ;) Sőt! Ha lesztek 10-en a Facebook csoportomban, akkor spoilerezek egy kicsit, szóval hajrá, csatlakozni! ;D
Jó olvasást!
Giger
Végül a lányok betudták az egész balesetet annyinak, hogy túl nagy dolog ez az egész nekem (főleg így egyszerre), és a mai napra inkább hanyagolni akarták a további kísérletezést, de én nem hagytam magam.
- Ilyen hozzáállással soha nem derül ki a rálinom! - erősködtem. - És nem vagyok se túlterhelt, se fáradt, szóval folytassuk.
A három lány egymásra nézett, aztán Kala alig láthatóan vállat vont, mire látszólag mindenki belenyugodott, hogy folytatjuk.
- Hát, a táltost végleg kizárhatjuk - vélekedett Cali. - Mi legyen a következő?
- Kalmár? - próbálkozott újra Kalinia, de Militis leintette.
- Az látszana a természetén. Elég őszinte fajtának néz ki.
- Na ebből most már elég! - csattant fel Kala. - Miért csinálsz úgy, mintha minden kalmár valami csaló lenne?! És miért beszélsz úgy róla, mint egy tárgyról? - tette hozzá, mire Militis kicsit elvörösödött, és szinte azonnal visszavágott.
- Hihetetlen, hogy veled már viccelni sem lehet! És nem úgy beszé.... - itt kénytelen volt elhallgatni, mert hirtelen hatalmas tűzoszlop emelkedett kettejük között, és ijedten ugrottak hátra. Cali nem messze állt tőlük, intett egyet, mire a tűz eltűnt, aztán összefonta a kezét, min aki jól végezte dolgát.
- Ez senkinek sem hiányzik. - jelentette ki, olyan nyugalommal a hangjában, mintha a tengerparton feküdne, és a hullámok halk zaját hallgatná, nem pedig tűzoszlopot gyújtott volna. Ezek után nem ejtett több szót a dologról, nyilván lezártnak tekintette a vitát.
- Mágus? Azzal még nem próbálkoztunk. - mondta végül Kala.
- Hát a tűz ott is ki van zárva. - felelte Cali. - De van még kettő, azt kipróbálhatjuk.
Militisre nézett, de az makacsul a földet bámulta, és nem volt hajlandó megszólalni. Kala mintha ezen egy kicsit felhúzta volna magát, de inkább hallgatott. Végül Cali törte meg a csendet.
Persze, kezd el duzzogni, mert az segít. - jelentette ki dühösen.A lány úgy tűnt, vissza akar vágni, de én nem voltam kíváncsi a vitájukra.
- Hagyjuk ezt mára! - vetettem fel, mire mind a hárman rám néztek.
- De az előbb pont te mondtad, hogy folytassuk - értetlenkedett Kalinia.
- Elég furcsán jár az agya, lehet, hogy mégis kalmár - szúrkálódott tovább Militis, mire Cali gyorsan kijelentette:
- Legyen, haza megyünk. Csak hagyjátok ezt abba! Így tényleg nem ér semmit, szerintem már fáradtak vagyunk. Ez azért nem olyan egyszerű. - felsóhajtott, aztán az ajtóhoz sietett. - Elkísérlek titeket. Legalábbis Angelát, mert még a végén bajba keveredik...
- Miért keveredek bajba?
- Majd azt is el fogom mondani, de... nem most. - azzal intett, hogy induljunk.
***
A tóparton most egyáltalán nem siettem. Tanulni nem kellett ma, hisz péntek volt, és amúgy sem akartam haza menni. Újabban ugyanis idegen volt minden, ami evilági, pedig egész eddig ebben éltem...
Ahogy ezen gondolkodtam, hangokat hallottam. Nem messze előttem elkanyarodott az út, és azon túl emberek voltak, mi több, olyanok, akiket ismertem.
- ...akkor el kell menni. De nem hiszem, hogy elhívna.
A következő pillanatban pedig felbukkant a sarkon Kristian, Tomi és Rebeca. Ez utóbbi mikor meglátott elfintorodott - pedig elvileg barátnők voltunk, de ezt már megszoktam -, Tomi látszólag megkönnyebbült, Kris pedig elmosolyodott.
- Te mit keresel itt? - kérdezte Rebeca. Kedves hangon próbált beszélni, de ezekhez a szavakhoz érdekesen hatott.
- Sétálok, nézelődök, ilyesmik... Miért, mire gondolsz? - mondtam a vállamat rángatva.
- Jössz velünk? - kérdezte Tomi, de Rebeca ezt egyértelműen nem akarta. - Vagy majd megyek én veled, úgy is útban vagyok valakinek - az utolsó szót alaposan megnyomta, és a lányra sandított. Én elmosolyodtam, és oda állt mellém.
- Nem vagy útban, csak szeretnénk kettesben lenni. Ugye megérted...
- Értem én, csak akkor a barátoddal is közöld, hogy ne hívjon el minden egyes alkalommal, amikor úgymond "kettesben akartok lenni".
- Jól van, menjünk - Kris kézen fogta Rebecát, és elindult vele, mi pedig az ellenkező irányba. - Majd találkozunk. Sziasztok!
- Sziasztok!
Megvártuk, amíg eléggé eltávolodunk egymástól, aztán Tomiból kitörtek a szavak.
Akarja a fene hallgatni a hisztijét, mégis mindig elrángat az a... az a... Gyáva! - fejezte be sután. Én csak vigyorogtam mellette.
- Kris nem gyáva. Csak még kell neki egy harmadik ember, mert nem tudja, mit kezdjen.
Tomi legyintett.
- Mindegy. Gyáva vagy nem, engem kihagyhatna ebből.
- Ebben igazad van, de ezzel nem változtatsz semmin, szóval szerintem hagyd abba.
- Micsoda érv - nevetett.
- Ügyvédes filmet néztem este, sajnálom - mondtam, és együtt nevettünk tovább. Aztán a fiú abba hagyta, és másra terelte a szót.
- A hétvégén sátrazni megyek a csalásommal, és hívhatok valakit... Krist most biztosan nem. - megint elvigyorodott. - Jönnél velem? Ma megyünk este, és vasárnap délelőtt jövünk haza. Jó buli lesz.
- Hát, ha nem zavarok...
- Ha zavarnál, nem hívtalak volna. Barát nélkül unalmas.
- Rendben - mosolyogtam. - Haza jössz velem a holmimért?
- Persze, menjünk. - bólintott.
Nem sokkal később már a házunkban voltunk. Anya még dolgozott, apa és az öcsém pedig elmentek vásárolni, úgyhogy nem volt otthon senki. Gyorsan összeszedtem a ruháimat, egy hálózsákot, meg minden apró dolgot, ami a sátorozás közben kellhet, aztán írtam egy gyors üzenetet anyáéknak.
- Mostanában igen. Amúgy is keveset vagyok itthon, nekik már semmi különös nincs az ilyenekben.
- De hát hova szoktál menni? Felteszem nem a csajokkal találkozol.
- Azt nagyjából akkor, ha befagy a pokol - feleltem, és felhúztam a cipőm. - Inkább csak sétálok, vagy elmegyek moziba, színházba, meg ilyenek. Elvagyok én egyedül. Megszoktam.
Erre nem mondott semmit, de nem is vártam. Megfogta a hálózsákom, én felvettem a hátizsákom és elindultunk hozzájuk.
Tomi szüleivel már sokszor találkoztam, és hát a bátyjával is.Mind nagyon kedvesen voltak, csak a testvére és az apukája nagyon szerették azzal szekálni, hogy én bizonyára tetszem neki, és ezt nem győztük ellenezni. Mindenesetre most is örültek nekem. Talán ők voltak az egyetlen olyan család az osztályunkban, akik mindig szívesen láttak, és nem voltak rólam rossz véleménnyel. Néhány éve még arra is megkértek, hogy tegezzem őket, ami elsőnek furcsa volt, de mostanra megszoktam.
Már lemenőben volt a nap, amikor kiértünk a falutól egy órányira lévő mezőre, ami a családok kedvelt helye volt, ha sátorozni, sütögetni vagy épp kirándulni támadt kedvük (mert egy nagyobb erdő is volt mellette).
Összesen három sátrat állítottunk fel, mindegyik két személyes volt. Tomi szülei aludtak egyben, mellettük a következőben a fiú bátyja, utána pedig egy nagyobb távolság után - talán véletlen, talán szándékosan - mi ketten. Mire megágyaztunk és mindent megoldottunk, addigra besötétedett, úgyhogy elkezdtünk tüzet rakni a vacsorához. Mindenki elment az erdő szélére gallyakat gyűjteni.
- Jó olyannal jönni, aki tudja milyen is ez - mondta Tomi gyűjtögetés közben. - A fiúk sohasem tudják, mit és hogyan.
- Pedig falusiak vagyunk, vagy mi a szösz.
- Az nem jelent semmit - legyintett a szabadon lévő kezével. - Egyedül Kris ért hozzá valamennyit, de ő meg folyton Rebecaval van. Nem is értem... Miért van vele annyit? Nekem mindig panaszkodik, hogy Rebeca így hisztis, meg úgy túl komor...
- De ha mindig csak róla beszélsz, akkor most is elrontja a kedved. Érdemel ennyit? - kérdeztem, és közben halványan mosolyogtam, de nem néztem rá. Tomi nem felelt, inkább babrálni kezdett a kezében lévő fa darabokkal. Aztán vissza is fordultunk, mert többet úgy sem tudtunk volna egyszerre elvinni.
- Amúgy megy egy jó film a moziba, nézhetnénk azt is - szólalt meg hirtelen, mikor már félúton voltunk a sátrak felé. Az osztály minden évben egyszer elment moziba, ez amolyan hagyomány volt nálunk. Túlnyomó többségben olyanokat néztünk, amit a lányok akartak, de azok nem nagyon nyerték el a tetszésünket.
- Úgysem azt nézzük, amit mi akarunk. Sőt! Ha én mondom, messze elkerülik.
- Olyan negatív vagy...
- Na, vajon miért? Különben is, amiket én nézek, azt nálunk mindenki utálja, vagy csak azt mondja.
- Miért, miket nézel?
- Gyűrűk Urát, Harry Pottert, Marvel filmeket - nevettem, és most már rá néztem.
- Azért van egy kis átfedés. Marvel filmeket? - ő is elvigyorodott, és megálltunk egy kicsit. - Nem túl "nőies", hogy így mondjam.
- Miért, amúgy az vagyok? - mosolyogtam, aztán egy perces csend után újra elindultunk.
- Az vagy - szólalt meg Tomi -, csak máshogy. Ha negem kérdezel, sokkal... Jobban.
Értelme annak, amit mondott, a szó szoros értelmében nem nagyon volt, de én tudtam, mit akar vele mondani, és végtelenül jól esett. Hirtelen úgy éreztem, el kell mondanom mindent, amit Evercassról tudok - kezdve azzal, hogy létezik, és nem vagyunk egyedül a Földön -, de valahogy mégsem tehettem. Pedig olyan jó lett volna megosztani valakivel minden titkomat...
Közben vissza értünk a többiekhez, ahol már fellobbantak a tűz első lángjai. Még jó ideig eltartott, mire sütésre alkalmas parázs lett belőle. Utána már jóformán csak enni is alig volt energiánk, és vacsora után mindenki el is vonult a saját sátrába.
Én is bekucorodtam a hálózsákomba, az oldalamra fordultam, és a vásznon át halványan derengő tűz maradványokra függesztettem a tekintetem. Eddig alig bírtam fent maradni, de most meg kiment a szememből az álom. Körülbelül egy órán keresztül csak gondolkodtam, javarészt értelmetlen dolgokon, de ez nálam mindennapos volt. Soha sem tudtam azonnal elaludni, gyakran órákig tartott.
Hirtelen azt hallottam, hogy valaki kihúzza a sátor cipzárát, és a következő pillanatban hűvös szellő csapja meg az arcomat.
- Mi a...?
- Gyere! - hallottam Tomi suttogását.
- Mégis miért...?
- Csak gyere!
Valami nagy dolgot cipelt a hóna alatt. Kikecmeregtünk a sátorból, behúztuk a cipzárt, aztán megfogta a csuklóm, és húzni kezdett maga után. Én inkább nem kérdeztem semmit.
Szinte futva haladtunk végig a nedves füvön. Elhaladtunk az erdő egy része mellett, és végül a közelben lévő, nem túl nagy tó partján kötöttünk ki. A fiú elengedett, és leterítette azt a valamit amit a kezében fogott. Egy matrac volt, beletekerve egy pumpa. Együtt ugráltunk rajta, ahogy az szokás, és a fáradságos munka végén készen is volt a kétszemélyes matrac.
- Igen, és most? - kérdeztem, mert hogy eddig tényleg meg se szólaltam, ahogy kérte.
- Segíts még egy kicsit. Toljuk! - beálltunk mögé, és a víz felé kezdtük tolni, közben pedig felfogtam, hogy mire készül.
- Biztonságos ez? - már épp hogy csak fogtuk, és teljes egészében a vízen volt. Tomi rámászott, megkapaszkodott egy sziklában a parton, és felém nyújtotta a kezét.
- Annak aki jó, igen - nevezett, és intett a kezével, hogy menjek már. Én bele kapaszkodtam, és ő felhúzott, közben elengedte a partot, és már úsztunk is a csillagos ég alatt. Ismét perceken át tartó csend következett. Tomi csak viccelt, de én akkor is az utolsó mondatán gondolkodtam, és ahogy ránéztem, tudtam, hogy ő ezt észrevette rajtam.
- Jó vagy Angi - mondta. Én most nem tudtam rá nézni.
- Hogy lennék jó - suttogtam kissé remegő hangon -, ha mindenki kerül... Akkor jó, ha én nem vagyok a közelben...Tudom.
- De nekem, és a fiúknak jó. A többiekkel meg ne foglalkozz. Nem érdemelnek annyit.
Átkarolta a vállam, nekem pedig kicsordult a könnyem. Ő tart valamire - csak erre tudtam gondolni. És hányszor tett velem ilyet egy barátnő? Egyszer sem. Sokadjára bizonyította, a fiú-lány barátság sokszor mindennél erősebb.
Elmentem egy barátommal sátorozni, vasárnap jövünk. Telefon van nálam, minden rendben- Ennyivel el van intézve? - csodálkozott Tomi, mikor letettem a tollat és elindultam a bejárati ajtó felé.
Angela
- Mostanában igen. Amúgy is keveset vagyok itthon, nekik már semmi különös nincs az ilyenekben.
- De hát hova szoktál menni? Felteszem nem a csajokkal találkozol.
- Azt nagyjából akkor, ha befagy a pokol - feleltem, és felhúztam a cipőm. - Inkább csak sétálok, vagy elmegyek moziba, színházba, meg ilyenek. Elvagyok én egyedül. Megszoktam.
Erre nem mondott semmit, de nem is vártam. Megfogta a hálózsákom, én felvettem a hátizsákom és elindultunk hozzájuk.
Tomi szüleivel már sokszor találkoztam, és hát a bátyjával is.Mind nagyon kedvesen voltak, csak a testvére és az apukája nagyon szerették azzal szekálni, hogy én bizonyára tetszem neki, és ezt nem győztük ellenezni. Mindenesetre most is örültek nekem. Talán ők voltak az egyetlen olyan család az osztályunkban, akik mindig szívesen láttak, és nem voltak rólam rossz véleménnyel. Néhány éve még arra is megkértek, hogy tegezzem őket, ami elsőnek furcsa volt, de mostanra megszoktam.
Már lemenőben volt a nap, amikor kiértünk a falutól egy órányira lévő mezőre, ami a családok kedvelt helye volt, ha sátorozni, sütögetni vagy épp kirándulni támadt kedvük (mert egy nagyobb erdő is volt mellette).
Összesen három sátrat állítottunk fel, mindegyik két személyes volt. Tomi szülei aludtak egyben, mellettük a következőben a fiú bátyja, utána pedig egy nagyobb távolság után - talán véletlen, talán szándékosan - mi ketten. Mire megágyaztunk és mindent megoldottunk, addigra besötétedett, úgyhogy elkezdtünk tüzet rakni a vacsorához. Mindenki elment az erdő szélére gallyakat gyűjteni.
- Jó olyannal jönni, aki tudja milyen is ez - mondta Tomi gyűjtögetés közben. - A fiúk sohasem tudják, mit és hogyan.
- Pedig falusiak vagyunk, vagy mi a szösz.
- Az nem jelent semmit - legyintett a szabadon lévő kezével. - Egyedül Kris ért hozzá valamennyit, de ő meg folyton Rebecaval van. Nem is értem... Miért van vele annyit? Nekem mindig panaszkodik, hogy Rebeca így hisztis, meg úgy túl komor...
- De ha mindig csak róla beszélsz, akkor most is elrontja a kedved. Érdemel ennyit? - kérdeztem, és közben halványan mosolyogtam, de nem néztem rá. Tomi nem felelt, inkább babrálni kezdett a kezében lévő fa darabokkal. Aztán vissza is fordultunk, mert többet úgy sem tudtunk volna egyszerre elvinni.
- Amúgy megy egy jó film a moziba, nézhetnénk azt is - szólalt meg hirtelen, mikor már félúton voltunk a sátrak felé. Az osztály minden évben egyszer elment moziba, ez amolyan hagyomány volt nálunk. Túlnyomó többségben olyanokat néztünk, amit a lányok akartak, de azok nem nagyon nyerték el a tetszésünket.
- Úgysem azt nézzük, amit mi akarunk. Sőt! Ha én mondom, messze elkerülik.
- Olyan negatív vagy...
- Na, vajon miért? Különben is, amiket én nézek, azt nálunk mindenki utálja, vagy csak azt mondja.
- Miért, miket nézel?
- Gyűrűk Urát, Harry Pottert, Marvel filmeket - nevettem, és most már rá néztem.
- Azért van egy kis átfedés. Marvel filmeket? - ő is elvigyorodott, és megálltunk egy kicsit. - Nem túl "nőies", hogy így mondjam.
- Miért, amúgy az vagyok? - mosolyogtam, aztán egy perces csend után újra elindultunk.
- Az vagy - szólalt meg Tomi -, csak máshogy. Ha negem kérdezel, sokkal... Jobban.
Értelme annak, amit mondott, a szó szoros értelmében nem nagyon volt, de én tudtam, mit akar vele mondani, és végtelenül jól esett. Hirtelen úgy éreztem, el kell mondanom mindent, amit Evercassról tudok - kezdve azzal, hogy létezik, és nem vagyunk egyedül a Földön -, de valahogy mégsem tehettem. Pedig olyan jó lett volna megosztani valakivel minden titkomat...
Közben vissza értünk a többiekhez, ahol már fellobbantak a tűz első lángjai. Még jó ideig eltartott, mire sütésre alkalmas parázs lett belőle. Utána már jóformán csak enni is alig volt energiánk, és vacsora után mindenki el is vonult a saját sátrába.
Én is bekucorodtam a hálózsákomba, az oldalamra fordultam, és a vásznon át halványan derengő tűz maradványokra függesztettem a tekintetem. Eddig alig bírtam fent maradni, de most meg kiment a szememből az álom. Körülbelül egy órán keresztül csak gondolkodtam, javarészt értelmetlen dolgokon, de ez nálam mindennapos volt. Soha sem tudtam azonnal elaludni, gyakran órákig tartott.
Hirtelen azt hallottam, hogy valaki kihúzza a sátor cipzárát, és a következő pillanatban hűvös szellő csapja meg az arcomat.
- Mi a...?
- Gyere! - hallottam Tomi suttogását.
- Mégis miért...?
- Csak gyere!
Valami nagy dolgot cipelt a hóna alatt. Kikecmeregtünk a sátorból, behúztuk a cipzárt, aztán megfogta a csuklóm, és húzni kezdett maga után. Én inkább nem kérdeztem semmit.
Szinte futva haladtunk végig a nedves füvön. Elhaladtunk az erdő egy része mellett, és végül a közelben lévő, nem túl nagy tó partján kötöttünk ki. A fiú elengedett, és leterítette azt a valamit amit a kezében fogott. Egy matrac volt, beletekerve egy pumpa. Együtt ugráltunk rajta, ahogy az szokás, és a fáradságos munka végén készen is volt a kétszemélyes matrac.
- Igen, és most? - kérdeztem, mert hogy eddig tényleg meg se szólaltam, ahogy kérte.
- Segíts még egy kicsit. Toljuk! - beálltunk mögé, és a víz felé kezdtük tolni, közben pedig felfogtam, hogy mire készül.
- Biztonságos ez? - már épp hogy csak fogtuk, és teljes egészében a vízen volt. Tomi rámászott, megkapaszkodott egy sziklában a parton, és felém nyújtotta a kezét.
- Annak aki jó, igen - nevezett, és intett a kezével, hogy menjek már. Én bele kapaszkodtam, és ő felhúzott, közben elengedte a partot, és már úsztunk is a csillagos ég alatt. Ismét perceken át tartó csend következett. Tomi csak viccelt, de én akkor is az utolsó mondatán gondolkodtam, és ahogy ránéztem, tudtam, hogy ő ezt észrevette rajtam.
- Jó vagy Angi - mondta. Én most nem tudtam rá nézni.
- Hogy lennék jó - suttogtam kissé remegő hangon -, ha mindenki kerül... Akkor jó, ha én nem vagyok a közelben...Tudom.
- De nekem, és a fiúknak jó. A többiekkel meg ne foglalkozz. Nem érdemelnek annyit.
Átkarolta a vállam, nekem pedig kicsordult a könnyem. Ő tart valamire - csak erre tudtam gondolni. És hányszor tett velem ilyet egy barátnő? Egyszer sem. Sokadjára bizonyította, a fiú-lány barátság sokszor mindennél erősebb.
2015. március 21., szombat
Negyedik fejezet
Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet!
Arra kérnélek titeket, hogyha olvastok, de még nem iratkotatok fel, akkor tegyétek meg, mert rendeltem egy trailert, de csak 20 feliratkozó után csinál az illető, de legalább valaki már válaszolt...
Nagyon megköszönném! ^^
Jó olvasást! ;)
Giger
- A csillagok, akárcsak a tűz, beszélnek. Azt üzenik, hogy sohasem voltunk egyedül, és hihetetlenül kicsik vagyunk a világegyetemhez képest. Hiszen gondold csak végig! A föntiek nevetséges képzete, hogy csak mi vagyunk, mint életforma. Az űr hatalmas, tele galaxisokkal, bolygókkal, csillagokkal... Senki sem tudja pontosan megmondani, hogy mi van ott, mert még nem láttuk. El sem tudjuk képzelni. Nehéz ezt így megérteni, de igaz. Nincs mihez viszonyítani, mert ami ott van, lehet, hogy teljesen más, mint az itt lévő dolgok, ezért nem tudjuk elképzelni - képtelenek vagyunk rá.
- Angi! Angela! Itt vagy még?
- Hm? - kaptam fel a fejem. Cali szavai visszhangoztak a fejemben, és szinte fel sem fogtam, hogy azóta eltelt egy éjszaka, és az iskolában ülök.- Persze, itt vagyok. Csak elgondolkodtam.
- Nem fájt? - kérdezte vigyorogva Tomi, mire én felvontam a fél szemöldököm.
- Teljesen mindegy. Ha nem figyelsz, akkor nem fogom tudni, mi a házi, és biztosan megbukok. - jelentette ki Kristian, véget vetve néma párbajunknak, amit az arcunkkal vívtunk.
- Na jól van! Én figyeljek, hogy TE be bukj meg! Miért nem kérdezed meg a drágalátos Rebecadtól?
- De harapós kedvében van valaki - jegyezte meg hátulról Martin, aki egyébként ki sem látszott a földből, és az osztály bohóca néven vált közismertté. Képes volt például otthon felejteni a táskáját és a kabátját, és csak az udvaron csodálkozott rá, hogy fázik, a táska pedig fel sem tűnt neki, amíg meg nem jegyeztük a hiányát.
- Hagyj már! - förmedtem rá, mire azok hárman összevigyorogtak. - Mikor lesz már vége a sulinak? - kérdeztem enyhén nyafogva.
- Pontosan kilencvenhárom perc és harminchat másodperc múlva. - jelentette be Tomi a faliórát fixírozva.
- Még jó, hogy ilyen pontosan tudod...
- De hova sietsz annyira?
- Az... Magánügy. - jelentettem ki méltóságteljesen. Közben a tanár felé pillantottam, aki megigézve nézte a vetített rövid filmet a barokk-kori zeneszerzőkről. Ezen az órán mindig nyugodtan lehetett beszélgetni, mert az amúgy is félig süket tanárnő teljesen el volt ragadtatva a saját előadásaitól.
- Jaj, csak nem pasi van a dologban? - kérdezte Tomi kényeskedve, elvékonyított hanggal, és megrebegtette a szempilláit. Nem bírtam tovább, elnevettem magam, a többiek úgy szintén. Rebeca, aki két paddal előrébb ült, hátrafordult, és megvető pillantást küldött felénk. Az egyik legnagyobb különbség az volt köztünk, hogy míg mind a ketten kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhettünk, nála ehhez kitűnő magatartás járult - legalábbis a tanárok előtt -, nálam pedig nem egészen. Az volt a szerencsém, hogy az osztályfőnök szeretett, és mindig megadta az ötöst magatartásból is.
- Ajaj Kris, ezért még kapni fogsz - mondta Martin, és közben figyelmeztetően lengette a mutatóujját. A fiú erre bokán rúgta az asztal alatt.
Délután már haza sem mentem, hanem amikor a többiek eltűntek a láthatárról, a tó felé vettem az irányt. Szinte végig futottam, és egyre gyorsabban, mert hogy az eső is esni kezdett. Nálunk rendszeres volt az ilyen időjárás. A hatalmas cseppekben záporozó esőhöz ma ráadásul szélvihar is járult.
Be az erdőbe, át a fák között, aztán elő a tűt. Néhány perc múlva már Kalinia háza felé szaladtam. Ma már nem jöttek ki elém, mondván egyedül is oda tudok találni. Annyit mondtak, hogy siessek, mert nem tanácsolt sokáig a szabad ég alatt maradni. Hogy miért, azt még mindig nem tudtam, mert amikor megkérdeztem, akkor azt mondták, hogy mindent meg fogok tudni a maga idejében. Egyenlőre meg kell próbálnunk kideríteni a rálinomat, aztán jöhetett a származtatás, és csak ezek után az összes többi tudnivaló. A két lány szerint ugyanis ezek nélkül az információk nélkül úgy fognak nézni rám, mint aki megbolondult. Mert ebben a világban bizony ez a lehető legfontosabb. A rálin, és a származtatás.
Bekopogtam a kis kunyhó ajtaján. Kalinia előbb gyanakodva kilesett az ablakon, aztán gyorsan beengedett. Cali is ott volt, és még valaki, akit eddig nem láttam.
- Ő Militis, Angela. Nagyon jó barátom, és azt mondta, segít. - mutatta be Kalinia.
- Szia! - köszönt a lány. Az biztos, hogy teljesen más műfaj volt, mint Kalinia vagy Cali. Rövid bőrből készült felsőt viselt, hozzá hasonló nadrágot. A karján és az arcán kék színű szimbólumok díszelegtek, köztük Evercass szimbóluma is. Az öv róla sem maradhatott el, de nem zsákok, vagy könyvek lógtak róla, hanem egy rövid pengéjű kés, egy hosszabb fajta kard, és pár fiola, amikben fekete és vörös folyadék lötyögött. A hátán pedig íj és nyilakkal teli tegez lógott. Lány létére nagyon is kidudorodtak az izmai, arca zárkózottságot, megfontoltságot sugárzott, szemében élénk tűz lobogott. - Proliator vagyok, telanit.
És kinyújtotta felém a kezét. Én viszonoztam a gesztust, de közben éreztem valamit, ami nem tartozott oda. Ez a valami düh volt. Militisen látszott, hogy határozott, vezető egyéniség, és mivel ezt rólam is el lehetett mondani, és ugyebár "két dudás nem fér meg egy csárdában", valahogy ellenfélnek tekintettem, és volt egy olyan érzésem, hogy ő is engem. Vagy nem is az ellenfél a legjobb szó, inkább csak vetélytárs...
- Javaslom kezdjünk is hozzá - szólt hirtelen Kalinia, aki valószínűleg észrevette a néma párbajt. Militis kényszeredetten elmosolyodott, és elhúzta a kezét.
- Jó ötlet. Akkor Calinál csináljuk? - kérdezte, de leginkább csak hogy mondjon valamit, mert már el is indult a megfelelő irányba.
- Igen. Gyere Angela!
Elindultunk kifelé, aztán körülbelül tíz percet gyalogoltunk a sötét erdőben. A lányok azt mondták, jobb nem beszélni, így a lépteink zaján, és a szél susogásán kívül nem hallottunk semmit. Cali világított, így ő ment elöl. A nadrágján a vonalak most nem lángoltak, csak a markában tartott tüzet. Végül megérkeztünk az úti célunkhoz. Egy nagyobb fajta, alacsony, teljesen kerek házat pillantottam meg, amit szorosan körülöleltek a fák. Ablak egyáltalán nem volt rajta, csak egy fából készült ajtó, azt közelítettük meg. Cali kinyitotta, és sietve betessékelt rajta minket.
Kétszer kellett körülnéznem, hogy felfogjam, mi ez az egész. Elsőre úgy nézett ki, mint egy ritkás erdő, ahol süt a nap, és madarak csicseregnek a fákon. Aztán rájöttem, hogy ez valóban az, csak mesterséges...Vagy még sem. Nem tudtam megállapítani... Itt elvileg nem süthetett a nap, legalábbis a természetben. Akkor ez nem lehet a természet, illetve ez biztos nem az igazi nap. A végén úgy döntöttem, inkább nem gondolkodok tovább.
Közben azért az is feltűnt, hogy kívülről sokkal kisebb a ház, mint bentről.
- Kicsit más, mint amihez hozzászoktál odafent - súgta Kalinia -, de itt elég gyakori az ilyen lakás.
Én bólintottam (tátott szájjal), aztán magamhoz kellett térnem, mert Militis felvetette, hogy el kellene kezdeni.Bevonultunk egy barátságos fa alá, és kis kört alkotva leültünk a puha gyepre.
- Szóval, szerintem semmit nem kéne kizárni, de van pár ötletem, amivel kezdhetünk - fogott bele Kalinia. - Az egyik ilyen a táltos. Elég sokoldalúak, és Cali elég profi a témában, szóval nagyjából tudja, hogyan kéne hozzákezdeni.
- Értem - bólintottam. Cali mélyen a szemembe nézett, és közben láttam az arcán, hogy gondolkodik.
- Becsületes vagy, ez rögtön látszik - mondta halkan.
- Akkor kalmár nem lehetsz - morogta halvány mosollyal Militis, mire Kala lekicsinylő pillantást vetett rá, de inkább szó nélkül hagyta.
- És erős, de te ezt nem érzed. Jól mondom?
Egy pár pillanatig némán meredtem rá, aztán lassan bólintottam.
- Csak azért, mert emberséges vagy, gyengének mondanak, és te is így gondolod. Nagy kár. Az emberek képesek teljesen tönkretenni egymást - hirtelen sokkal keserűbb volt a hangja, és szemében vöröses tűz lobbant fel. - Hazudnak, csalnak, a saját keserűségüket másra akarják ragasztani csak azért, hogy ők jobban érezzék magukat. Szánalomra méltó állatfaj az ember.
Teljes volt a csend. Elgondolkodtatott az, amit a lány mondott, annyira, mint egy jó ideje semmi, még Evercass felfedezése sem. Aztán a gondolatimat elkergette valami. Egy kép villant fel a szemem előtt, életszerűen, mintha csak egy hegytetőről nézném a tájat. Hatalmas hófödte hegyek a viharban, az oldalán aprónak tünő emberek haladnak. Láttam már ezt valahol...De hol?
Aztán Cali újra megszólalt, én pedig megpróbáltam nem arra gondolni, hogy kezdek megőrülni.
- A szemed alapján nem néznélek táltosnak, és noha a szem szinte mindent elárul, nem mehetünk vele biztosra. Van viszont pár egyértelmű jel, ami egy helyben ülve nemigen mutatkozik.
Felállt, és intett, hogy tegyünk így mi is. A nadrágján futó, apró lánggal égő gallyakhoz nyúlt, és megint lángolni kezdett a keze, egészen a könyökéig.
- Valamilyen szinten minden táltos tud bánni a tűzzel. Ha egyáltalán nem mozdul a kérésedre, akkor ezt tényleg kizárhatjuk.
- A kérésemre?
- A táltos és a tűz egyenrangú. Megtesznek egymásnak dolgokat, de kölcsönösen, és ami nagyon fontos: szívességből. Más a mágus. Ő a tűz ura, parancsolója. A tűzzel egy mágus ellen esélytelen lennék, hiába értek hozzá kimagaslóan a táltosok közül. Én nem kényszeríthetem semmire, de ő igen.
Többet erről a témáról nem beszélt. Maga elé tartotta a kezét, és engem közelebb intett.
- Először át kell venned, ami nem nehéz. Nem éget meg, mert én kértem tőle. Csak átadom neked, ne félj tőle.
Kinyújtottam a kezem, közben megfeszült az arcom. Cali óvatosan megérintett, mire a lángok átterjedtek a tenyeremre. Érdekes érzés volt, sőt az első sokk után kimondottan kellemes. Volt már rajtam egyszer így tűz, de egészen máshogy...
Cali hátrált pár lépést, de a szemét továbbra is a lángokra szegezte.
- Gondolj rá, hogy magasra csap, de teljes erődből. - utasított.
Én ránéztem a lángokra, és megpróbáltam teljes erővel koncentrálni. Elképzeltem, hogy a tűz magasan lángol, mint egy máglya.
Ebben a pillanatban megismétlődött az előző furcsa esemény, de most mást láttam, és hosszabb ideig. Egy kastély jelent meg előttem, ami égett, mindenhol, a tornyokon, a tetőn... Hirtelen fel sem fogtam mi az, és mire magamhoz tértem, a földön feküdtem, és már nem volt rajtam tűz. A három lány fölém hajolt, és meglehetősen ijedt arcot vágtak.
- Angela! Mi történt?
- Nem tudom... - nem akartam elmondani, hogy mit láttam. Azt már megértettem, hogy elestem, legalábbis ezt a hátamban érzett fájdalom is bizonyította. Kalinia felsegített, és még mindig aggódva nézett rám.
Én inkább nem mondtam semmit. Tudtam hogy mit láttam, és ez önmagában nem is lett volna gond, mert ez egy filmkép volt, semmi több. De még soha nem történt velem ilyen. Úgy éreztem, valami nem stimmel, valami történt velem, és kezdek megőrülni. Ez a világ is épp elég különös volt önmagában is....
Meghoztam a következő fejezetet!
Arra kérnélek titeket, hogyha olvastok, de még nem iratkotatok fel, akkor tegyétek meg, mert rendeltem egy trailert, de csak 20 feliratkozó után csinál az illető, de legalább valaki már válaszolt...
Nagyon megköszönném! ^^
Jó olvasást! ;)
Giger
- A csillagok, akárcsak a tűz, beszélnek. Azt üzenik, hogy sohasem voltunk egyedül, és hihetetlenül kicsik vagyunk a világegyetemhez képest. Hiszen gondold csak végig! A föntiek nevetséges képzete, hogy csak mi vagyunk, mint életforma. Az űr hatalmas, tele galaxisokkal, bolygókkal, csillagokkal... Senki sem tudja pontosan megmondani, hogy mi van ott, mert még nem láttuk. El sem tudjuk képzelni. Nehéz ezt így megérteni, de igaz. Nincs mihez viszonyítani, mert ami ott van, lehet, hogy teljesen más, mint az itt lévő dolgok, ezért nem tudjuk elképzelni - képtelenek vagyunk rá.
- Angi! Angela! Itt vagy még?
- Hm? - kaptam fel a fejem. Cali szavai visszhangoztak a fejemben, és szinte fel sem fogtam, hogy azóta eltelt egy éjszaka, és az iskolában ülök.- Persze, itt vagyok. Csak elgondolkodtam.
- Nem fájt? - kérdezte vigyorogva Tomi, mire én felvontam a fél szemöldököm.
- Teljesen mindegy. Ha nem figyelsz, akkor nem fogom tudni, mi a házi, és biztosan megbukok. - jelentette ki Kristian, véget vetve néma párbajunknak, amit az arcunkkal vívtunk.
- Na jól van! Én figyeljek, hogy TE be bukj meg! Miért nem kérdezed meg a drágalátos Rebecadtól?
- De harapós kedvében van valaki - jegyezte meg hátulról Martin, aki egyébként ki sem látszott a földből, és az osztály bohóca néven vált közismertté. Képes volt például otthon felejteni a táskáját és a kabátját, és csak az udvaron csodálkozott rá, hogy fázik, a táska pedig fel sem tűnt neki, amíg meg nem jegyeztük a hiányát.
- Hagyj már! - förmedtem rá, mire azok hárman összevigyorogtak. - Mikor lesz már vége a sulinak? - kérdeztem enyhén nyafogva.
- Pontosan kilencvenhárom perc és harminchat másodperc múlva. - jelentette be Tomi a faliórát fixírozva.
- Még jó, hogy ilyen pontosan tudod...
- De hova sietsz annyira?
- Az... Magánügy. - jelentettem ki méltóságteljesen. Közben a tanár felé pillantottam, aki megigézve nézte a vetített rövid filmet a barokk-kori zeneszerzőkről. Ezen az órán mindig nyugodtan lehetett beszélgetni, mert az amúgy is félig süket tanárnő teljesen el volt ragadtatva a saját előadásaitól.
- Jaj, csak nem pasi van a dologban? - kérdezte Tomi kényeskedve, elvékonyított hanggal, és megrebegtette a szempilláit. Nem bírtam tovább, elnevettem magam, a többiek úgy szintén. Rebeca, aki két paddal előrébb ült, hátrafordult, és megvető pillantást küldött felénk. Az egyik legnagyobb különbség az volt köztünk, hogy míg mind a ketten kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhettünk, nála ehhez kitűnő magatartás járult - legalábbis a tanárok előtt -, nálam pedig nem egészen. Az volt a szerencsém, hogy az osztályfőnök szeretett, és mindig megadta az ötöst magatartásból is.
- Ajaj Kris, ezért még kapni fogsz - mondta Martin, és közben figyelmeztetően lengette a mutatóujját. A fiú erre bokán rúgta az asztal alatt.
Délután már haza sem mentem, hanem amikor a többiek eltűntek a láthatárról, a tó felé vettem az irányt. Szinte végig futottam, és egyre gyorsabban, mert hogy az eső is esni kezdett. Nálunk rendszeres volt az ilyen időjárás. A hatalmas cseppekben záporozó esőhöz ma ráadásul szélvihar is járult.
Be az erdőbe, át a fák között, aztán elő a tűt. Néhány perc múlva már Kalinia háza felé szaladtam. Ma már nem jöttek ki elém, mondván egyedül is oda tudok találni. Annyit mondtak, hogy siessek, mert nem tanácsolt sokáig a szabad ég alatt maradni. Hogy miért, azt még mindig nem tudtam, mert amikor megkérdeztem, akkor azt mondták, hogy mindent meg fogok tudni a maga idejében. Egyenlőre meg kell próbálnunk kideríteni a rálinomat, aztán jöhetett a származtatás, és csak ezek után az összes többi tudnivaló. A két lány szerint ugyanis ezek nélkül az információk nélkül úgy fognak nézni rám, mint aki megbolondult. Mert ebben a világban bizony ez a lehető legfontosabb. A rálin, és a származtatás.
Bekopogtam a kis kunyhó ajtaján. Kalinia előbb gyanakodva kilesett az ablakon, aztán gyorsan beengedett. Cali is ott volt, és még valaki, akit eddig nem láttam.
- Ő Militis, Angela. Nagyon jó barátom, és azt mondta, segít. - mutatta be Kalinia.
- Szia! - köszönt a lány. Az biztos, hogy teljesen más műfaj volt, mint Kalinia vagy Cali. Rövid bőrből készült felsőt viselt, hozzá hasonló nadrágot. A karján és az arcán kék színű szimbólumok díszelegtek, köztük Evercass szimbóluma is. Az öv róla sem maradhatott el, de nem zsákok, vagy könyvek lógtak róla, hanem egy rövid pengéjű kés, egy hosszabb fajta kard, és pár fiola, amikben fekete és vörös folyadék lötyögött. A hátán pedig íj és nyilakkal teli tegez lógott. Lány létére nagyon is kidudorodtak az izmai, arca zárkózottságot, megfontoltságot sugárzott, szemében élénk tűz lobogott. - Proliator vagyok, telanit.
És kinyújtotta felém a kezét. Én viszonoztam a gesztust, de közben éreztem valamit, ami nem tartozott oda. Ez a valami düh volt. Militisen látszott, hogy határozott, vezető egyéniség, és mivel ezt rólam is el lehetett mondani, és ugyebár "két dudás nem fér meg egy csárdában", valahogy ellenfélnek tekintettem, és volt egy olyan érzésem, hogy ő is engem. Vagy nem is az ellenfél a legjobb szó, inkább csak vetélytárs...
- Javaslom kezdjünk is hozzá - szólt hirtelen Kalinia, aki valószínűleg észrevette a néma párbajt. Militis kényszeredetten elmosolyodott, és elhúzta a kezét.
- Jó ötlet. Akkor Calinál csináljuk? - kérdezte, de leginkább csak hogy mondjon valamit, mert már el is indult a megfelelő irányba.
- Igen. Gyere Angela!
Elindultunk kifelé, aztán körülbelül tíz percet gyalogoltunk a sötét erdőben. A lányok azt mondták, jobb nem beszélni, így a lépteink zaján, és a szél susogásán kívül nem hallottunk semmit. Cali világított, így ő ment elöl. A nadrágján a vonalak most nem lángoltak, csak a markában tartott tüzet. Végül megérkeztünk az úti célunkhoz. Egy nagyobb fajta, alacsony, teljesen kerek házat pillantottam meg, amit szorosan körülöleltek a fák. Ablak egyáltalán nem volt rajta, csak egy fából készült ajtó, azt közelítettük meg. Cali kinyitotta, és sietve betessékelt rajta minket.
Kétszer kellett körülnéznem, hogy felfogjam, mi ez az egész. Elsőre úgy nézett ki, mint egy ritkás erdő, ahol süt a nap, és madarak csicseregnek a fákon. Aztán rájöttem, hogy ez valóban az, csak mesterséges...Vagy még sem. Nem tudtam megállapítani... Itt elvileg nem süthetett a nap, legalábbis a természetben. Akkor ez nem lehet a természet, illetve ez biztos nem az igazi nap. A végén úgy döntöttem, inkább nem gondolkodok tovább.
Közben azért az is feltűnt, hogy kívülről sokkal kisebb a ház, mint bentről.
- Kicsit más, mint amihez hozzászoktál odafent - súgta Kalinia -, de itt elég gyakori az ilyen lakás.
Én bólintottam (tátott szájjal), aztán magamhoz kellett térnem, mert Militis felvetette, hogy el kellene kezdeni.Bevonultunk egy barátságos fa alá, és kis kört alkotva leültünk a puha gyepre.
- Szóval, szerintem semmit nem kéne kizárni, de van pár ötletem, amivel kezdhetünk - fogott bele Kalinia. - Az egyik ilyen a táltos. Elég sokoldalúak, és Cali elég profi a témában, szóval nagyjából tudja, hogyan kéne hozzákezdeni.
- Értem - bólintottam. Cali mélyen a szemembe nézett, és közben láttam az arcán, hogy gondolkodik.
- Becsületes vagy, ez rögtön látszik - mondta halkan.
- Akkor kalmár nem lehetsz - morogta halvány mosollyal Militis, mire Kala lekicsinylő pillantást vetett rá, de inkább szó nélkül hagyta.
- És erős, de te ezt nem érzed. Jól mondom?
Egy pár pillanatig némán meredtem rá, aztán lassan bólintottam.
- Csak azért, mert emberséges vagy, gyengének mondanak, és te is így gondolod. Nagy kár. Az emberek képesek teljesen tönkretenni egymást - hirtelen sokkal keserűbb volt a hangja, és szemében vöröses tűz lobbant fel. - Hazudnak, csalnak, a saját keserűségüket másra akarják ragasztani csak azért, hogy ők jobban érezzék magukat. Szánalomra méltó állatfaj az ember.
Teljes volt a csend. Elgondolkodtatott az, amit a lány mondott, annyira, mint egy jó ideje semmi, még Evercass felfedezése sem. Aztán a gondolatimat elkergette valami. Egy kép villant fel a szemem előtt, életszerűen, mintha csak egy hegytetőről nézném a tájat. Hatalmas hófödte hegyek a viharban, az oldalán aprónak tünő emberek haladnak. Láttam már ezt valahol...De hol?
Aztán Cali újra megszólalt, én pedig megpróbáltam nem arra gondolni, hogy kezdek megőrülni.
- A szemed alapján nem néznélek táltosnak, és noha a szem szinte mindent elárul, nem mehetünk vele biztosra. Van viszont pár egyértelmű jel, ami egy helyben ülve nemigen mutatkozik.
Felállt, és intett, hogy tegyünk így mi is. A nadrágján futó, apró lánggal égő gallyakhoz nyúlt, és megint lángolni kezdett a keze, egészen a könyökéig.
- Valamilyen szinten minden táltos tud bánni a tűzzel. Ha egyáltalán nem mozdul a kérésedre, akkor ezt tényleg kizárhatjuk.
- A kérésemre?
- A táltos és a tűz egyenrangú. Megtesznek egymásnak dolgokat, de kölcsönösen, és ami nagyon fontos: szívességből. Más a mágus. Ő a tűz ura, parancsolója. A tűzzel egy mágus ellen esélytelen lennék, hiába értek hozzá kimagaslóan a táltosok közül. Én nem kényszeríthetem semmire, de ő igen.
Többet erről a témáról nem beszélt. Maga elé tartotta a kezét, és engem közelebb intett.
- Először át kell venned, ami nem nehéz. Nem éget meg, mert én kértem tőle. Csak átadom neked, ne félj tőle.
Kinyújtottam a kezem, közben megfeszült az arcom. Cali óvatosan megérintett, mire a lángok átterjedtek a tenyeremre. Érdekes érzés volt, sőt az első sokk után kimondottan kellemes. Volt már rajtam egyszer így tűz, de egészen máshogy...
Cali hátrált pár lépést, de a szemét továbbra is a lángokra szegezte.
- Gondolj rá, hogy magasra csap, de teljes erődből. - utasított.
Én ránéztem a lángokra, és megpróbáltam teljes erővel koncentrálni. Elképzeltem, hogy a tűz magasan lángol, mint egy máglya.
Ebben a pillanatban megismétlődött az előző furcsa esemény, de most mást láttam, és hosszabb ideig. Egy kastély jelent meg előttem, ami égett, mindenhol, a tornyokon, a tetőn... Hirtelen fel sem fogtam mi az, és mire magamhoz tértem, a földön feküdtem, és már nem volt rajtam tűz. A három lány fölém hajolt, és meglehetősen ijedt arcot vágtak.
- Angela! Mi történt?
- Nem tudom... - nem akartam elmondani, hogy mit láttam. Azt már megértettem, hogy elestem, legalábbis ezt a hátamban érzett fájdalom is bizonyította. Kalinia felsegített, és még mindig aggódva nézett rám.
Én inkább nem mondtam semmit. Tudtam hogy mit láttam, és ez önmagában nem is lett volna gond, mert ez egy filmkép volt, semmi több. De még soha nem történt velem ilyen. Úgy éreztem, valami nem stimmel, valami történt velem, és kezdek megőrülni. Ez a világ is épp elég különös volt önmagában is....
2015. március 2., hétfő
Harmadik fejezet
Sziasztok!
Meghoztam a harmadik fejezetet, remélem tetszik ;)
Várom a véleményeket, és oldalt kiraktam a facebook csoportomat is, ahova megéri csatlakozni, ha tetszik a sztori ;)
A feliratkozókat is szívesen fogadom! ^^
Jó olvasást!
Giger
Meghoztam a harmadik fejezetet, remélem tetszik ;)
Várom a véleményeket, és oldalt kiraktam a facebook csoportomat is, ahova megéri csatlakozni, ha tetszik a sztori ;)
A feliratkozókat is szívesen fogadom! ^^
Jó olvasást!
Giger
2015. február 18., szerda
Második fejezet
Szép napot!
Meghoztam a második fejezetet!
Nagyon örülök, mert már most sok pozitív visszajelzést kaptam. Remélem ez is tetszeni fog, nekem jó volt begépelni. Igazából ez a sztori egy füzetben már majdnem teljesen megvan, és érdekes újra elolvasni, kicsit átírni, és másokkal is megosztani ;)
Nem is szaporítom a szót, jó olvasást!
Giger
Meghoztam a második fejezetet!
Nagyon örülök, mert már most sok pozitív visszajelzést kaptam. Remélem ez is tetszeni fog, nekem jó volt begépelni. Igazából ez a sztori egy füzetben már majdnem teljesen megvan, és érdekes újra elolvasni, kicsit átírni, és másokkal is megosztani ;)
Nem is szaporítom a szót, jó olvasást!
Giger
2015. február 13., péntek
Első fejezet
Sziasztok!
Hát, meg is hoztam az első fejezetet, de máskor sajnos nem hiszem, hogy ilyen gyors leszek :) Remélem tetszik, kíváncsi vagyok a véleményetekre ;)
Jó olvasást!
Giger
Hát, meg is hoztam az első fejezetet, de máskor sajnos nem hiszem, hogy ilyen gyors leszek :) Remélem tetszik, kíváncsi vagyok a véleményetekre ;)
Jó olvasást!
Giger
2015. január 28., szerda
Prológus
Tudom, hogy kibeszélnek a hátam mögött, és hogy az osztálytársaim sosem szerettek. Tudom, hogy az úgynevezett legjobb barátnőm rendszeresen a szemembe hazudik, és ezt szemrebbenés nélkül teszi. Tudom, hogy akármit teszek, az csak rossz lehet. Talán pont ezek miatt fordultam magamba, aztán kezdtem naplót írni, és végül jutottam oda, hogy már senki és semmi nem érdekel. Az életem egy vicc, és néha azt kívánom: bár újrakezdhetném, bár ne árultam volna el annyi mindent magamról, az életemről, a gondolataimról, az érzelmeimről. Ha újra kezdhetném, szinte mindenen változtatnék.
De most már túl késő. Az emberek másnak néznek, mint aki valójában vagyok, mert rosszul indítottam. Régen meg akartam változni, de belül ugyanaz maradtam, hiába nem mutattam. Ezt a belső ént azonban senki nem láthatja, így nem mondhat vagy mutathat róla semmilyen véleményt.
És nem érthettem, csak sejthettem (mint kiderült ezt is rosszul) a kiközösítés okát, egészen a nyolcadik osztály elejéig.
Kamaszkori lelki gondokra hivatkozva, egy pszichológus vizsgálta meg az egész osztály. Teszteket kellett kitöltenünk, és különböző értelmetlennek tűnő kérdésekre válaszolnunk. Igazából szerintem mindenki unta az egészet, összesen annyi tetszett benne a többieknek, hogy nem voltak aznap órák.
Utána minden visszatért a rendes kerékvágásba, én elvoltam a fiúkkal, akikkel valamiért sokkal jobban megtaláltam a közös hangot. Persze ezért a lányoktól hallhattam is, hogy biztos szerelmes vagyok... Ez is érdekes dolog volt. Nem vonzódtam a saját nememhez, mielőtt valaki arra gondolta. Szimplán csak nem voltam még szerelmes. Ha új fiú jött a suliba, abban a barátot kerestem, nem az oly sokak által áhított "álompasit".
A vizsgálatra visszatérve, nem tehetek róla, de meghallottam amikor az osztályfőnök és a pszichológus a témáról beszéltek egy üres teremben. Mivel pont az én nevem hangzott el, felfigyeltem rá, és megtorpantam. Mindig is kíváncsi természetem volt...
- ...mi a baj vele? - kérdezte az osztályfőnök.
- Baj éppenséggel nincs, mármint vele. A lány természetében és képességeiben nagyon különbözik a társaitól. Ezzel nem lenne semmi, elvégre nincs két egyforma ember, de a többiek kiközösítik. Ez rajta is látszik és... Nézze ezt...
- De hát... ez...
- Nagyon magas. Ez a fő oka mindennek.
- Mit tehetek?
- Nem sokat... Öhm.. Bemehetnénk a tanáriba? Ott felejtettem a táskám. Közben elmondok pár tanácsot.
Odébb kellett húzódnom, mert a két nő kijött és a tanári szoba fele vette az irányt. Én besurrantam, és egy ott felejtett papírt pillantottam meg. A tetején az én nevem díszelgett, és a rólam szóló értékelést írták alá. Egy ceruzával aláhúzott számon akadt meg a szemem. Az intelligencia hányados volt az.
176 pont...
Nem voltam másra kíváncsi, és amúgy is jobbnak láttam elmenni onnan.
Így kellett rájönnöm, hogy mi a gond. Nem beképzelnek akarok tűnni, de ez a baj.
Az átlagnál magasabb intelligencia szintű emberek gyakran a dolgok mögé látnak, észrevesznek olyanokat, amit más nem. És itt a baj.
Sok gondom volt mindig is, de ennek bizonyos szinten vége.
Miért?
Mert találtam valamit, amiről nem hittem, hogy létezhet, ami csak szép álomnak tűnt. Erről nem tudnak se a szüleim, se az osztálytársaim, se senki, csak én. Ez az én második esélyem.
De most már túl késő. Az emberek másnak néznek, mint aki valójában vagyok, mert rosszul indítottam. Régen meg akartam változni, de belül ugyanaz maradtam, hiába nem mutattam. Ezt a belső ént azonban senki nem láthatja, így nem mondhat vagy mutathat róla semmilyen véleményt.
És nem érthettem, csak sejthettem (mint kiderült ezt is rosszul) a kiközösítés okát, egészen a nyolcadik osztály elejéig.
Kamaszkori lelki gondokra hivatkozva, egy pszichológus vizsgálta meg az egész osztály. Teszteket kellett kitöltenünk, és különböző értelmetlennek tűnő kérdésekre válaszolnunk. Igazából szerintem mindenki unta az egészet, összesen annyi tetszett benne a többieknek, hogy nem voltak aznap órák.
Utána minden visszatért a rendes kerékvágásba, én elvoltam a fiúkkal, akikkel valamiért sokkal jobban megtaláltam a közös hangot. Persze ezért a lányoktól hallhattam is, hogy biztos szerelmes vagyok... Ez is érdekes dolog volt. Nem vonzódtam a saját nememhez, mielőtt valaki arra gondolta. Szimplán csak nem voltam még szerelmes. Ha új fiú jött a suliba, abban a barátot kerestem, nem az oly sokak által áhított "álompasit".
A vizsgálatra visszatérve, nem tehetek róla, de meghallottam amikor az osztályfőnök és a pszichológus a témáról beszéltek egy üres teremben. Mivel pont az én nevem hangzott el, felfigyeltem rá, és megtorpantam. Mindig is kíváncsi természetem volt...
- ...mi a baj vele? - kérdezte az osztályfőnök.
- Baj éppenséggel nincs, mármint vele. A lány természetében és képességeiben nagyon különbözik a társaitól. Ezzel nem lenne semmi, elvégre nincs két egyforma ember, de a többiek kiközösítik. Ez rajta is látszik és... Nézze ezt...
- De hát... ez...
- Nagyon magas. Ez a fő oka mindennek.
- Mit tehetek?
- Nem sokat... Öhm.. Bemehetnénk a tanáriba? Ott felejtettem a táskám. Közben elmondok pár tanácsot.
Odébb kellett húzódnom, mert a két nő kijött és a tanári szoba fele vette az irányt. Én besurrantam, és egy ott felejtett papírt pillantottam meg. A tetején az én nevem díszelgett, és a rólam szóló értékelést írták alá. Egy ceruzával aláhúzott számon akadt meg a szemem. Az intelligencia hányados volt az.
176 pont...
Nem voltam másra kíváncsi, és amúgy is jobbnak láttam elmenni onnan.
Így kellett rájönnöm, hogy mi a gond. Nem beképzelnek akarok tűnni, de ez a baj.
Az átlagnál magasabb intelligencia szintű emberek gyakran a dolgok mögé látnak, észrevesznek olyanokat, amit más nem. És itt a baj.
Sok gondom volt mindig is, de ennek bizonyos szinten vége.
Miért?
Mert találtam valamit, amiről nem hittem, hogy létezhet, ami csak szép álomnak tűnt. Erről nem tudnak se a szüleim, se az osztálytársaim, se senki, csak én. Ez az én második esélyem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)